- A Zarándok ma weblapon olvashatjuk, hogy október 21-én megkezdődött az első közép-ázsiai világi nő szentté avatásának római szakasza. Egy világi nőé, aki életben tartotta a katolikus hitet a szovjet üldözés évtizedeiben. Előzménye: Kazahsztánból egy kis delegáció két lepecsételt dobozt hozott a Vatikánba, amelyekben több mint 13 kilogrammnyi dokumentum, tanúságtétel és csodabeszámoló volt Isten Szolgája Gertrude Detzel ügyével kapcsolatban.
A laikus Gertrude Detzel, aki életben tartotta a katolikus hitet a szovjet munkatáborokban - A Magyar Kurír weblapján beszámolót olvashatunk arról, hogy Kürnyek Róbert – a Szombathelyi Egyházmegye pasztorális helynöke, teológiai tanár, a zalaegerszegi Mindszenty-iskola lelkésze – csatlakozott Afréka nigériai missziós útjához. Idén novemberben Fodor Réka doktornővel, vagyis Afrékával együtt ellátogatott a nigériai Onitshai Főegyházmegyébe, az ottani misszióhoz. Az ott tapasztaltakról olvashatunk beszámolót:
Ahol nincs más, csak Isten - A 777 weblapon olvashatunk egy tanúságtételt Répcevisről, a nyugati határszélen található kis településről. Itt nőtt fel és munkálkodik mai napig Németh Balázs, akinek sajtjai messze híressé váltak. A riporter vele beszélgetett a hitről, a kezdetekről, a sikerekről, de legfőképp a Jóisten adta kegyelmekről
Próbáltam Isten nélkül sajtot készíteni – nem sikerült. - A Magyar Kurír weblap Kultúra rovatában olvashatunk Romzsa Tódor görögkatolikus vértanú püspök életéről készített filmről. Nem volt forradalmár, nem szervezett ellenállást, nem szónokolt tömegek előtt. Bokor Attila filmje január 15-én érkezik a mozikba.
Romzsa Tódor vértanú püspök életét feldolgozó film - A JEL internetes folyóirat Lélektükör rovatában olvashatunk Andrásfalvy Mirjám Kláráról, aki keresztény vloggerként van jelen a közösségi médiában. Az építőiparban dolgozó, lelkes huszonéves fiatal sokaknak szokatlan tartalmakat tölt fel csatornájára, így olykor sértő kommenteket is kap. A legtöbben azonban arra biztatják: ne hagyja abba, merthogy a kedves arcú, fiatal lány folyamatosan evangelizál tanúságtételeivel. Megfogadta az intelmet: „hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.”
Keresztény vloggerként hirdeti az Örömhírt
Szerző: Cini
Híreink 2026.jan.4. – 2026.jan.11.
- A szentségimádás január 5-től folytatódik.
- Január 6-a Urunk megjelenésének ünnepe, Vízkereszt, parancsolt ünnep.
- Vízkereszt ünnepéhez kötődik a lakások, házak megszentelésének szertartása. Aki szeretne áldást kérni lakására, keresse meg Gyuri atyát.
- A Híradó mellékleteként olvasható a kápolna 2025-ös évéről szóló beszámoló.
- Megköszönjük Futakfalvi Beának, hogy tíz éven keresztül szervezte a kápolna-szépítők munkáját. Jan. 1-től ezt Pásztor Virág veszi át.
- Dobrosi Andrea Vandi Az én szegletem c. kiállítása január közepéig tart nyitva.
ÉVVÉGI beszámoló a 2025. évről
Kedves Karolina-család!
Hit nélkül olyan természetesnek tűnik, hogy lezárunk egy esztendőt és egy újat kezdhetünk. Hittel viszont
nagyon nagy hálával állunk az Úr elé, hogy megőrzött minket, és további új lehetőségekkel ajándékoz
meg.
Ezt az alkalmat felhasználva mindannyian köszönjük a közösség minden tagjának a segítőkészséget és
a sok szolgálatot.
2025-ben elköszöntünk Ferenc pápától. Köszönjük a „kisemberek” felé forduló szolgálatát. Köszönjük két
magyarországi útját és annak gyümölcseit. Új vezetőnket, Leó pápát is Dél-Amerikából és a szegények
közül ajándékozta nekünk a Jóisten.
A jubileumi szentév lehetőségeit, kegyelmeit hálásan köszönjük.
Köszönjük Justin atya szolgálatát a ½ 10-es családos misén, a vasárnap esti szentbeszédeket Birher
Nándor diakónus testvérünknek. Végh Pálnak köszönjük a szombat reggeli igeliturgiák szolgálatát.
Örömmel adunk hálát a keresztelőkért: ápr. 27-én Pálinkás Márton, júl. 12-én Gyulai Péter, szept. 20-án
Csízy Bendegúz, okt. 5-én Kerekes Ágoston, nov. 23-án Csillag Samu részesült kápolnánkban a
keresztség szentségében.
Gyakorló hívő családok 10 kisgyermeke volt elsőáldozó május 18-án: Botár Márton, Dobos Panna, Dobos
Hanga, Kárpáti-Molnár Péter, Kósa Jakab, Nedetzky Ferenc, Pomozi Rozina, Rudolf Marcell, Rudolf Viktor
és Vona Vince. Köszönjük a gyerekek felkészítését Csóka Andrásnak.
Aranylakodalmat, ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték szeptember elején Bittsánszky Ádám
és Ágota, szeptember közepén pedig Becker Gábor és Klára.
Halottaink: májusban Csóka Irénke, augusztusban Pilissy Lajos és Fejes Kálmán.
Köszönjük, hogy idén is sokan vállalták a lelki örökbefogadás imáját. Boldogok lehetnek azok a
gyerekek, akiket hetente az édesapák imája és az édesanyák imája kísér.
A felnőtthittan keretében Birher Nándor diakónus testvérünk szolgálatával együtt Katona István atya „Az
imádság iskolája” című könyve alapján tartottunk sorozatot 14-16 fő részvételével.
Köszönjük az elsőcsütörtöki hivatásokért való imát, és havonta a taizéi imaórát.
Köszönjük a szentségimádáson részt vevők imáit, a szentségőrök szolgálatát, a hétköznapi és a
vasárnap esti hűséges rózsafüzérimákat, ami a kápolna közösségének egy nélkülözhetetlen imádságos
hátteret ad.
Nagyböjtben Nagy Sándor tabáni plébános, advent kezdetén pedig Tampu Józsefkrisztinavárosi
plébános tartott komoly, mély lelkigyakorlatos délutánt kápolnánkban.
Rendszeresen ajánlottunk fel szentmiséket új hivatásokért, nemzeti ünnepeinken hazánk hívő jövőjéért
és a békéért.
Cserkészcsapatunk idén nyáron Tata mellett, Tardoson táborozott. Különleges ajándék volt, hogy ebben
az évben a szülők is betekintést nyerhettek a cserkészek tábori életébe. Köszönjük az adományokból
tavaly elkészült cs(erkész)otthont, melyet nagy örömmel használnak a fiatalok. Hálásan köszönjük
Göncz Gáspár csapatparancsnoknak és az összes vezetőnek egész évi felelősségteljes munkáját.
A házasságokat megújító tavaszi házaskurzus szervezését köszönjük a házigazdáknak.
Jól sikerült áprilisban a Karolina Bál. Köszönjük a szervezést, a háttérmunkákat elsősorban Horváth
Álmosnak.
Köszönjük az áldoztatók, a felolvasók és a ministránsok szolgálatát a hétköznapi és a vasárnapi
szentmiséken.2025. évi beszámoló A Heti Híradó 1214. számának melléklete
Nagy ajándék a zenei szolgálat kápolnánkban. Hálás köszönet érte Kiss Jánosnak és Schuszter Júliának
(orgona), a gitárosoknak (Kollár Ágnes és Merkel Gábor koordinálásával), az énekkarnak, a vasárnap
reggeli szentmisén pedig Vancsura Angyalkának.
Nagy ajándékot kapott a magyar egyház szeptember elején Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásával,
és sokan nézték meg a kápolnai kiállítást a szintén boldoggá avatott Carlo Acutis-ról
A régi ifjúsági közösségekkel együtt köszöntöttük Györgydeák Márton atyátgyémántmiséjén.
Köszönjük a nagysikerű bakonybéli kirándulás szervezését Mészáros Péternek, a támogatást pedig a
Karolina Egyesületnek.
Idén nem a nagy közösség, hanem a kisgyerekesek tartottak néhánynapos nagyon jókedvű nyári tábort
Leányfalun.
A SarokPont fenntartásának gondjaiért köszönet illeti Szabó Zsoltot, valamint a Karolina Egyesület és a
Dr. Boda László Alapítvány által nyújtott hátteret. Köszönjük Szabó Cecília gondoskodó, háziasszonyi
szolgálatát. Számos esemény zajlott idén is a SarokPontban, pl. bibliodráma, hittanórák, kiállítások,
teadélutánok, előadások, koszorúkészítés, a cserkészek és a kisközösségek programjai, családi
események, szeniortorna, családos tízórai.
Adventben ismét megvalósulhatott a szálláskeresés, köszönjük a családoknak a részvételt és Végh
Pálnak a szervezést.
A pásztorjáték nagy élmény volt a kicsiknek, de még inkább a szereplőknek. Hálásan köszönjük Szemán
Andreának és Nardai Katalinnak a betanítást, a szülőknek pedig a háttérmunkát és a próbákkal járó
áldozatvállalást.
Köszönjük a kommunikációs csoport munkáját, a friss tájékoztató plakátokat, a Heti Híradó, a honlap,
a levelezőlista, a Kitekintő és a Facebook mögött meghúzódó sok munkát és rászánt időt főként Salacz
Nadine-nak, Halászné Vukovich Évának, Nardai Katalinnak, Simon Andrásnak, Vancsura Zsoltnak és
Mészáros Péternek.
Az újságokat, könyveket köszönjük Baráth Évának és Sulyok Anikónak.
Csodálatos ajándék, hogy a kápolnánkat magunk takarítjuk. Köszönjük a kápolnát takarító családok,
csoportok szolgálatát, Futakfalvi Beának pedig a sokéves koordinálást. 2026-tól Pásztor Virág veszi át a
szolgálatot. Köszönjük a háttérben végzett javító-karbantartó munkákat Végh Pálnak és Mártának.
Köszönjük a sekrestyési szolgálatot Tapodi Gabriellának, Fullár Gyulának, Végh Pálnak és Mártának,
Becker Gábornak, Nardai Katalinnak és Kárpáti Viktóriának.
A Karitász-munkatársak szolgálatát, figyelmét köszönjük, különösen Brunner Noéminek és Márialigeti
Katalinnak. Volt „garázsvásár”, iskolakezdéskor „sulibörze”, nagyböjti és karácsonyi adománygyűjtés azok
számára, akik egyszerűbben élnek. A ruhagyűjtéskor óriási mennyiségű gyermek- és felnőttholmi gyűlt
össze és került az arlói gyerekekhez és a máltaiak közvetítésével Kárpátaljára.
Köszönjük a perselyadományokat, melyet a megnövekedett rezsiköltségek miatt továbbra is kérünk a
kápolna és a SarokPont fenntartásához. Egyénileg hálásan köszönöm az autóra összegyűjtött pénzt, mert
nagyon segíti szolgálatomat.
Az Úrnak nagyon sok ajándékáért kell hálát adnunk. Köszönjük, hogy nem emberi elismerésért, nem
emberi dicséretért, nem hiúságból szolgálunk, hanem az Úrért tesszük. Ő tud a fel nem sorolt
legcsendesebb szolgálatokról is, és nagy örömmel fogadja.
Bizalommal, alázattal kérjük az Úr áldását a 2026-os esztendőre is!
Budapest, 2025. december 31. Müller György atya
Kitekintő 2025.12.30.
- Szent Család vasárnapján indult útjára a Zarándok app, a Zarándok ma weblap ima- és hitéletet támogató hangalapú mobilalkalmazása. Az applikáció célja, hogy egységes, letisztult és fókuszált módon támogassa a katolikus, keresztény hitéletet. Az app még fejlesztés alatt áll, de már most elérhetők benne a Zarándok ma honlap tartalmain kívül a január 1-én induló Biblia egy év alatt podcast magyar nyelvű anyagai, olvasásra alkalmas formában a Szentírás, különböző imádságok, lelki tervek és vezetett utak, amelyek segítenek az elmélyülésben és a rendszeresség kialakításában. Az applikáció nem egyszerűen tartalmak gyűjteménye, hanem egy lelki kísérő, amely segít nap mint nap visszatalálni az imához, az Istenre figyeléshez és a tudatos keresztény élethez. Mindebben segít a hangalapúság, hiszen a szöveges tartalmakat útközben is hallgatni lehet.
Úton Istennel – elindult a Zarándok mobilalkalmazás. - A Magyar Kurír weblapon olvashatjuk, hogy Erdő Péter bíboros, prímás Szent Család vasárnapján hálaadó szentmise keretében zárta le az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében a jubileumi szentévet a budapesti Szent István-bazilikában. A bíboros rámutatott a szentmisén is jelen lévő missziós kereszt fontosságára: a szentév véget ér, de küldetésünk érvényes mindennap az idők végezetéig.
A remény misszióra kötelez - A Vasárnap weblap Pengető rovatában olvashatjuk, hogy karácsonyi koncertet adott az Énekrevalók és a Budavári Kamarazenekar Budapesten. A kórus „Angyali ének” címmel karácsonyi hangulatú magyar és nemzetközi szerzőktől származó repertoárját adta elő zenekari kísérettel december 20-án a Budapest szívében található Párbeszéd Házában. Vörös Boglárka karnagy szerint: Mindegy, milyen stílus, ha hallatszik, hogy belülről fakad, akkor „betalál”
Karácsonyi koncert a Párbeszéd Házában - A JEL újság weblapján az Irodalom rovatban olvashatjuk Antal Szilvia verseit, melyekből hitelesen sugárzik a hit olvasóira, hallgatóira. Személyiségének belső parancsa, hogy Istenbe vetett hitét embertársaiért kifejtett cselekedetei igazolják. Mint vallja: sokat jelent számára, ha másoknak reményt, bátorítást, szeretetet adhat.
Szabadnapos angyalok - A Vatican News-ban olvashatjuk, hogy Szent Család vasárnapján délben, XIV. Leó pápa dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében arra buzdította a keresztény családokat, hogy őrizzék meg a szeretet lángját, legyenek az evangéliumi remény fénye. A mai világ is rendelkezik „Heródeseivel”, a siker, a gátlástalan hatalom mítoszaival, amelyekért gyakran a konfliktusok magas árával kell megfizetnie. Ezzel szemben a Szent Család az üdvösség bölcsője, amelyben Isten teljesen ingyen átadja magát az emberiségnek – tanította a Szentatya.
Őrizzük meg a keresztény családokban az evangéliumi értékeket
Híreink 2025.dec.28. – 2026.jan.4.
- Január 1-én, újév napján vasárnapi miserendet tartunk.
- Január 2-a első péntek, 5 órától gyóntatás, 6-tól szentmise.
- A szentségimádás január 5-től folytatódik.
- Megköszönjük Futakfalvi Beának, hogy tíz éven keresztül szervezte a kápolna-szépítők munkáját. Jan. 1-től ezt Pásztor Virág veszi át.
Programok a SarokPontban
- Dobrosi Andrea Vandi Az én szegletem c. kiállítása január közepéig tart nyitva.
Kitekintő 2025.12.23.
- A Zarándok Ma weblap Adventi ráhangolójában Kajtár Edvárd atya arra hív, hogy a karácsony előtti utolsó napokban ne pusztán külső készületben, hanem valódi belső elmélyülésben éljük meg az ünnepre hangolódást. Rámutat: az advent első szakasza a második eljövetelre, az ítéletre és a megtérésre irányítja figyelmünket, december 16. után azonban a liturgia már kifejezetten Jézus első eljövetelére, a karácsony misztériumára összpontosít.
Élet van bennünk a Szentlélektől - A Magyar Kurír weblapon olvashatjuk, hogy december 20-án rendezte meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja a „Gyermekek a gyermekekért” elnevezésű hagyományos rendezvényét a budapest-városmajori Jézus Szíve plébániatemplomban. Közel 200 gyermek vehetett át névre szóló gazdag ajándékcsomagot Erdő Péter bíboros, prímástól és Herczegh Anitától, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetétől.
Gyerekeket ajándékozott meg Budapesten a Karitász - A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége weblapján a Hitből pajzsot podcast sorozatának záró részében Süveges Gergő újságíró beszél arról, hogy miért érzi úgy, hogy jó helyen van a Római Katolikus Egyházban, és hogyan válhat egy közösség valódi erőforrássá az ember életében.
Élő közösség - A 777 weblapon érdekes írást találhatunk, amelyben Habodász István mondja el gondolatait: „Mindennapi utamon, a reggeli dugóban ülve gyakran imádsággal indítom a napot, keresve a csendet és az Isten felé fordulás lehetőségét a zajos hétköznapokban. Egy ilyen alkalommal váratlan üzenet állított meg és késztetett elmélyülésre: egy óriásplakát egyszerű, mégis súlyos felszólítása. A hétköznapi környezetben megjelenő mondat nem magyaráz, nem vitázik, csak irányt mutat. Ez az írás annak a belső megállásnak és továbbgondolásnak a lenyomata, amely ebből a találkozásból született”
Járjatok templomba – egy mondat, amit nem lehet kikerülni - A Vatican News weblapján olvashatjuk Leó pápa utolsó szentévi katekézisét. A jubileumi év végéhez közeledve XIV. Leó pápa emlékezteti a hívőket, hogy ennek az évnek a legnagyobb ajándéka időtlen. A remény továbbra is formálja az Egyház útját, és mindenkit arra hív, hogy maradjon zarándok, akik életet és megújulást teremtenek.
Maradjunk a remény zarándokai!