- A Magyar Kurír weblapján olvashatjuk, hogy szeptember 20-án vasárnap a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében arra buzdított, hogy hagyjuk el görbe útjainkat, és térjünk vissza Istenhez, akinek gondolatai és útjai felülmúlják a mieinket.
A szeretet törvénye írja felül bennünk a számítás logikáját! - A Zarándok ma beszámolóját olvashatjuk arról. hogy a Katolikus Társadalmi Napok első napján a Biblia egy év alatt podcast hallgatói Fábry Kornél püspökkel és Harasztovics Arnolddal, a Zarándok.ma főszerkesztőjével találkozhattak. A beszélgetést Szabó Csilla, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője vezette. A közönségtalálkozón szó esett a podcast megszületéséről, a napi adások készítésének kulisszatitkairól, a Szentírás olvasásának nehézségeiről és arról is, milyen gyümölcsöket teremhet, ha valaki napról napra kitart Isten igéje mellett.
„A vágyam az, hogy Isten igéje minden emberhez jusson el” - A 777 weblap Szín-Vallás című podcastjának vendége Kőházi Ferenc „FankaDeli” énekes, rapper és dalszövegíró volt. A negyedévszázados alkotói múlttal rendelkező előadóval készült interjúban az erényeket ábrázoló kártyák kihúzása adta a beszélgetés fonalát. FankaDeli ritkán tapasztalható nyíltsággal vallott a hitről, a magát kereszténynek nevező közeg terheltségéről, a társadalmi válságról, valamint Isten jelenlétéről a mindennapok megpróbáltatásaiban.
„Szegény Jézus mit mondana nekünk?” - A Vatican News weblapján olvashatjuk, hogy XIV. Leó pápa szeptember 18-án fogadta a róla elnevezett Nemzetközi Tanulmányi Központ, a Centro Studi Internazionale Papa Leone XIV tagjait. Beszédében arra buzdította őket, hogy segítsék elő a társadalmi tanítás elmélyítését és a közéleti, politikai szerepvállalásra való képzést.
A politikai élet legyen a közjó szolgálata, ne engedjünk a beletörődésnek - A JEL újság weblapján olvashatjuk, hogy ritkán emelnek szobrot egy tolvajnak. Ha az Érmelléket járva a jelenlegi határtól nem egészen húsz kilométerre lévő Szentjobbra autózunk, ott többek között Mercurius apát, vagy éppenséggel őrkanonok szobrát is megtaláljuk. Ő az 1061-es pogánylázadás idején ellopta és családjának bihari monostorába vitte Szent István királyunk akkor már huszonhárom éve a fehérvári bazilikában nyugvó testének épen maradt jobb karját.
Szobor egy tolvajnak?