A Katolikus Ma weblap Ferenc pápa tanításáról ír, melyben a pápa elismeri a mai digitális galaxis óriási fejlődését és a benne rejlő pozitív lehetőségeket, egyúttal azonban felhívja a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia (MI) világában meg kell teremteni a megfelelő sajátos felelősséget. Ezt ő „algor-etikának” nevezi:
„Algor-etika”: új etika a mesterséges intelligencia (MI) felelősségteljes és etikus megközelítésére
Az idei 6 napos keresztény, református szervezésű Csillagpont fesztivál (2023. július 24-29.) történetében először az “Ez az a nap!” stábjával együtt szervezték meg a fesztivál pénteki, július 28-diki napját (Egyéb forrás hu: – Életre szóló találkozások.) A fellépő zenészekről, a szállás lehetőségekről, a jegyvásárlásról és egyéb részletektől bővebb információ itt olvasható:
EZ AZ A NAP! BALATON
Hónap: 2023 június
Híreink a nyári hónapokra.
- A vasárnap esti, békéért mondott rózsafüzért a nyár folyamán is folytatjuk.
- A hétköznapi szentségimádást szeptemberben folytatjuk.
- Írunk a most kiadásra került Római misekönyv új magyar nyelvű kiadásáról. Kérjük, olvassátok el, de lényegében:
– A szövegeket már régóta az új változat szerint mondjuk. A hívek esetében egyetlen szó került csak ki a mondanivalókból (szeplőtelen), a többi a pap által elhangzó szöveget érinti.
– A mozgásban csak az változik, hogy a dicsőség és az utána lévő könyörgés alatt is állni fogunk (aki még eddig nem tette).
Gyuri atya mindannyiunkat lelki elcsendesedésre szólít fel a nyári időszakra.
A szerkesztőcsapat nevében mindenkinek jó pihenést kívánunk!
Kitekintő 2023.jún.6.
- A Magyar Kurír beszámol a 80 éves nyugalmazott Beer Miklós püspök ünnepléséről, akit Szentháromság vasárnapjának előestéjén Zebegényben köszöntöttek:
80 éves Beer Miklós püspök - Párkapcsolat, szerelem, szexualitás, házasság, gyerekek, család… Találjuk meg egymást! – ez a Katolikus ma családos podcast műsora. A műsor vendégei: Farkasné Székely Kamilla nagycsaládos édesanya, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület alapítója; Izsák Kálmán hittanár, nevelőtanár, Misszió Pécs ifjúsági közösség vezetője; Bíró László nyugalmazott tábori püspök. A beszélgetést itt hallgathatjuk meg:
Amikor a pszichológus nem tud segíteni, segíthet a pap - A 777 weblapon olvashatjuk Horváth Zoltán terézvárosi atya tanúságtételét, aki a pápalátogatás liturgikus felelőse volt. (A cikk végén található Youtube hivatkozással akár meg is hallgatható, illetve nézhető a tanúságtétel):
Isten mindig irgalmazni akar - A Vasárnap weblapon Bese Gergő atya gondolatait olvashatjuk a Szentháromság vasárnapján elhangzott evangéliumi részekről.
Szentháromság vasárnapja - A Vasárnap weblap Pengető rovatában olvashatjuk, hogy 2023. június 24-e és 25-e között második alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget elnevezésű, keresztény könnyűzenei fesztivált Szigetmonostoron. A program változatos koncerteket kínál, ismert keresztény és világi együttesek, illetve előadók közreműködésével. Alábbiakban a sajtótájékoztató részleteit olvashatjuk:
A szívünk is egyfajta sziget
Kitekintő 2023.máj.30.
A Magyar Kurír beszámol arról, hogy 25 éves az Új Jeruzsálem Közösség. Ebből az alkalomból pünkösd vigíliáján ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Informatikai Karán. Az ünnepi szentmiséről a beszámoló:
Nem elég szomjazni a Szentlelket, hinni is kell Krisztusban
A 777 történetében sokfajta írást olvashattunk, azonban a mostani teljesen egyedi. Két fiatal pap egymást interjúvolja! Lőw Gergely atya és Kovács Zoli atya Pünkösd ünnepén a Szentlélekről mondják el gondolataikat – és kérdezik társukat!
Mi történik, ha két fiatal pap elkezd beszélgetni a Szentlélekről?
Pünkösd ünnepével változik a római misekönyv! Sok téves és félinformáció kering a világhálón a szövegről, ugyanakkor fontos lenne, hogy a hívek ne „egyszer csak” hirtelen a szentmisében szembesüljenek az új szöveggel. A Credóban, mely a Katolikus Ma új podcast-sorozata, az új misekönyvről beszélgetett Harasztovics Arnold dr. Kajtár Edvárd atyával, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán a Liturgika és Lelkipásztorkodástan Tanszék vezetője:
Megújult misekönyv. Van változás?
A Vatican News beszámol arról, hogy a Szent Péter bazilikában tartott pünkösdi szentmise után a Szentatya arra buzdította a Szent Péter teret megtöltő híveket, hogy ne zárkózzanak be félelmeik, aggodalmaik labirintusába, hanem fohászkodjanak a Szentlélekhez, aki érezteti velünk a Mindenható Isten végtelen szeretetét:
Isten végtelen szeretete nem hagy el bennünket.
A Vasárnap weblap Pengető rovatában olvashatjuk Pataky Attilával, az Edda Művek énekesével és dalszövegírójával készített riportot abból az alkalomból, hogy jövőre ötven éves lesz az Edda Művek. A hitről, hitelességről és az életpályáról készített beszélgetést itt olvashatjuk:
Pataky Attila: Odaátra gyűjtök