Kitekintő 2023.febr.27.

A Szent ImrePlébánia Nagyböjti Estéinek első időpontja március 1-jén (szerda) este 19.30-kor lesz a Szent Imre Gimnázium Dísztermében. Előadó: Steinbach József református püspök. Lelkigyakorlatának címe: Krisztus testének lélegzetvétele az imádság. Egyéb részletek az alábbi linken olvashatók:
Egy úton húsvét felé
A Magyar KurírKitekintő rovatában olvashatjuk Gájer Lászlónak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanárának az írását: „Ébredési tapasztalat Amerikában, az Asbury Egyetemen” címmel. Február 8-án a Hughes Auditoriumban ugyanis ébredés kezdődött. A hallgatók a szemeszter megnyitása céljából istentiszteletre gyűltek össze, ahol olyan erősen tapasztalták meg Isten jelenlétét, hogy azóta sem mentek haza:
Nincsenek ott hírességek, csak Jézus
A Katolikus ma weblap írja, hogy vannak hívők, akik nehezen hiszik el Jézus jelenvalóságát az Oltáriszentségben. Őket az a történet győzheti meg, amit Szent II. János Pál pápa 1995-ös egyesült államokbeli baltimore-i útja kapcsán mesélnek:
A tényleges jelenvalóságot „hitelesítették” a rendőrkutyák
A Vatican News hivatalos értesítése szerint Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Magyarországon április 28-a és 30-a közt Budapesten. A látogatás programjának részletei itt olvashatók:
Ferenc pápa áprilisban Magyarországra látogat
Ezért előzik meg a szentek tiszta gondolatai a megmondóemberek véleményét! címmel Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa szokásos vasárnap esti lelkiségi írását olvashatjuk a 777 weblapon a tiszta életről és a tiszta gondolatokról!
Tolsztoj egy nagyon kényes tükröt tart elénk

Hírek a 2023. év 9. hetére

  • A héten első csütörtök. Este 7 órai kezdettel a hivatásokért imádkozunk.
  • Első pénteken. 5 órától gyóntatás, 6-tól szentmise.
  • Nagyböjtben péntekenként fél 7-től keresztutat járunk.
  • Missziós sorozatunk következő részeként, március 14-én, kedden este 6 órai kezdettel Büki Balázs tart előadást.

Kitekintő 2023.febr.20.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy „Krisztus teste” címmel nagyböjti lelkigyakorlatot szervez a Szent Imre plébánia. A lelkigyakorlatok a Szent Imre Gimnázium Dísztermében, szerdai napokon este 19.30-kor kezdődnek. Időpontjai: március 1. 8. és 29. Három püspök, három este, egy úton húsvét felé. Részletek az alábbi linken olvashatók:
Krisztus teste
A Magyar Kurír beszámolt arról, hogy a helyi egyházak világiakért felelős referenseinek nemzetközi püspöki konferenciáját tartották február 16. és 18. között a Vatikánban. A Szentatya február 18-án, szombaton délelőtt találkozott a tanácskozás résztvevőivel és hosszú beszédet intézett hozzájuk, amelyben elemezte a világi hívek feladatát az Egyházban:
Jézus sem egyedül élte meg nyilvános működését
„Ahhoz, hogy boldog lehessek, állandóan törekednem kell e boldogság felé, és meg kell értenem azt.” írja Tolsztoj a naplójában. Ehhez kapcsolódva a 777 weblapon Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa vasárnap esti írása a boldogságról, a spiritualitásról – és ennek a kettőnek a kapcsolatáról szól:
Ezért maradnak együtt akik együtt imádkoznak.
A Katolikus ma weblap Ferenc pápa gondolatait idézi, melyben arra biztatta a fiatalokat, hogy álljanak ellen a kísértésnek: Arra lettünk teremtve, hogy egymás szemébe nézzünk – ne az okos telefonjainkat bámuljuk. Nem azért teremtette a szemünket, hogy egy virtuális világot bámuljunk, amit a kezünkben tartunk.
A szemünk arra való, hogy örömet sugározzon
Szentnek kell lenni! Mindenkinek ott, ahová az Úr küldte: házastársként, nagyszülőként, kollégaként, tanárként, papként. Bese Gergő atyának a vasárnapi olvasmánnyal kapcsolatos gondolatait olvashatjuk a Vasárnap weblapon:
A szeretet gyakorlása

Kitekintő 2023.febr.14.

  1. A házasság hetéről – amely idén február 12-19—ig tart – olvashatunk a A Házasság Hete Szervezőbizottsága honlapján. A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg. Részletek:
    Tudnivalók a házasság hetéről
  2. A budapesti Szent István-bazilikában „Milyen áldottak vagyunk” címmel – lelkinapot tartott a Szeretetláng mozgalom. A lelkinapon ébresztő-, bátorítást-, vigaszt nyújtó gondolatok, tanúságtevő történetek, közösen mondott imák, és énekek váltották egymást, amelyen Jim Blount exorcista atya is részt vett. Az esemény beszámolóját a Magyar Kurír oldalain olvashatjuk:
    Milyen áldottak vagyunk
  3. A Vatican News írt arról, hogy idén 31. alkalommal volt a Betegek Világnapja, melyet február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony ünnepén tartottak, miután Szent II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte a világnapot. Ferenc pápa a világnapra „Viselj rá gondot!” címmel üzenetet írt:
    Az igazi szamaritánus a rászoruló gondját viseli
  4. A 777 weblapon olvashatjuk, hogy ha meggyőződéssel és teljes szívvel éneklünk Jézus hatalmáról, és dicsérjük Őt, az valódi szabadságot hozhat az életünkbe.
    A Jézust magasztaló ének nagy erőt rejt magában és szabadulást hoz
  5. A Házasság Hetéhez kapcsolódva február 14-én este 8.00 órakor tartja a Hegedűs házaspár a 39-dik online házikoncertjét. Részletek, és a megadott időpontban a koncert az alábbi YouTube linken érhető el:
    #39 Hegedűs Házikoncert
    További tájékoztatás a koncertekről:
    hegedusendre.hu

Teremtésvédelmi híreink

Örömmel adok hírt arról, hogy a Szent Gellért plébánia teremtésvédelmi csoportja után a Szent Imre plébánia SZIE Zöld Köre is aktivizálódott, és mindkét csapat tele van ötletekkel teremtett világunk megóvása érdekében. Ez persze nem jelenti azt, hogy közösségi helyszíneiken olyan szinten mindenre kiterjedő szelektív hulladékgyűjtésre van lehetőségük, mint itt a Karolinán, használjuk ki tehát ezt a lehetőséget mi is, és ötleteljünk tovább! 
Hogy hogyan kapcsolódik az ökológiai válság megoldására való törekvés keresztény meghívásunkhoz, ahhoz sok szeretettel ajánlom az alábbi konferencia előadásait, különös tekintettel Nobilis Márió atya megszólalására, ami a 34. percnél kezdődik:
https://www.youtube.com/watch?v=bSGAqRLcCsA
A teremtésvédelem azonban nem csupán a helyes hulladékkezelésről szól: a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület autómentes nagyböjtre hívja a közösségeket. Próbáljuk minimalizálni az autóhasználatot, ha mégis muszáj, tele autóval induljunk neki: ez is könnyebben megoldható egy jól működő közösségben.
Aki pedig szeretne jobban megismerkedni a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel, annak sok szeretettel ajánlom a www.teremtesvedelem.hu oldalt és a Teremtésvédelem facebook-oldalt. Ezeken sok egyéb mellett a Naphimnusz Műhely alkalmairól is lehet olvasni, ahol személyes találkozásra is lehetőség van az egyesület tagjaival. A következő előadást Halupka Gábor geológus tartja február 14-én este fél 7-kor a Sapientia Hittudomány Főiskolán A NYUGALOMTÓL A KÉTSÉGBEESÉSIG – S TOVÁBB A CSELEKVÉS FELÉ címmel (előtte 6-tól szentségimádás az első emeleti kápolnában).Aki pedig valóban cselekedne teremtett világunk megóvásáért, annak szívesen állunk rendelkezésére a továbbiakban is.
Szeretettel,
Réffy Juli

Hírek a 2023. év 7. hetére

  • Vasárnap esténként a 7 órás mise után rózsafüzért mondunk a békéért
  • Felnőtt hittan legközelebb kedden lesz
  • Idén is megrendezzük a Házaskurzust
  • Február 14-én, este 6 órai kezdettel szerelmesek miséje a kápolnában
  • Február 16-án, csütörtökön este 6-kor Fejér Kinga mesél a perui missziós tapasztalatairól. 
  • A kápolna nagyböjti lelki délutánja március 25-én, 3 órakor kezdődik.