Heti híreink

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezései értelmében július 4. vasárnaptól nem kell maszkot viselni a templomokban, ill. a többi járványügyi korlátozás is megszűnik 


– a héten első péntek: 5-től gyóntatás, reggel 7-kor és este 6-kor is lesz szentmise.


– jövő vasárnap, Szent Péter és Pál apostolok ünnepéhez kapcsolódóan gyűjtjük a “péterfilléreket” a Szentatya karitatív céljaira


– házasság, szerelem, család, párválasztás témában ajánljuk a lengyel kiadású “Szeressétek egymást” c. újságot, az egyes számok a kápolnából 1-1 hétre elvihetőek. A kölcsönzést jegyezzük fel a kitett lapon. 


június 30-ig hosszabbították meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra  a kedvezményes jegyelővásárlási lehetőséget. Az ingyenes programokra is érdemes mielőbb jelentkezni (jegyet “venni”).

Kitekintő 2021.jún.23.

1. A 777 weblapon olvashatjuk, hogy új köntösben van a 83 évvel ezelőtti NEK himnusz. Korábban a weblap már beszámolt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imázsfilmjének bemutatásáról, amelynek a forgatókönyvét a Kossuth-díjas zene- és dalszerző Kovács Ákos írta. A NEK himnuszában is közreműködött az ismert énekes, amelyet Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Czinke Máté szólóénekesek előadásában ismerhetünk meg. A dallam zenei hátterét az Operaház Zenekara és Kórusa adja. A részleteket a dalról olvashatjuk és meg is hallgathatjuk:

Új köntösben a 83 évvel ezelőtti NEK himnusz


2. Becsüljük meg végre a “nemzet napszámosait” címmel írt cikket a Szemlélek értékmagazin a pedagógusok köszöntése kapcsán. A cikkben a pedagógus pálya jellemzőiről olvashatunk:

A jövő a jelenlegi iskolákban formálódik


3. Isten mindent elmond magáról címmel olvashatunk a Keresztény Élet portálon egy érdekes  gondolatmenetet az adatvédelem és Istennel való kapcsolatunk összefüggésében:

Isten mindent elmond magáról


4. A múlt héten egy Jézusról készített sorozatról olvashattunk a 777 weblap ajánlójában:

Egy sorozat Jézusról – The Chosen

A Jézus életéről, tanításáról szól, de nem csak ő a főszereplő. Nem egy általános Jézus-élete film. Alapvetően a tanítványok és az apostolok szemszögéből nézi az eseményeket, az ő meghívásukon keresztül szólít meg minket is a film, hogy tartsunk Jézussal az útján, legyünk jelen vele. Ez egy igazán átimádkozott filmsorozat. A szereplők nem nagy hollywoodi sztárok, egyszerűen hívő emberek.

A filmről:

A rendező egy mélyen hívő baptista ember, aki ezzel akar evangelizálni. Maga a sorozat adakozásból készült, és úgy is megy tovább, ezért ingyenes, emellett támogatható. (A filmek weblapján látható, hogy az eddigi adakozásból hány epizódot tudnak elkészíteni, illetve az elkészítéssel hol tartanak.) Ebből egy igazán evangelizáló mű jött létre, amelyből 7 évadot terveznek.

A sorozatok pszichológiáját használja fel. Ha több évadon keresztül követünk egy sorozatot, kicsit azzal élünk, beivódik, valahol fontossá válik, megszólítja a mai ember bensőjét. Itt több évadon keresztül követjük Jézust úgy, hogy kicsit vele élünk.

A filmek elérhetősége az alábbi linken található: (jelenleg ingyenesen elérhetően az első évad 8, és a második évad első 5 epizódja):

The Chosen

A filmek magyar nyelvű felirattal való megnézése:

  1. A Start Season1 kiválasztása a lap bal oldalán alul.
  2. Az Episode1 (első rész) kiválasztása a felirat alatti képre kattintással
  3. Ha a film lejátszása elindult, akkor a felirat nyelve kiválasztható:
    Az egér mozgatására a jobb alsó sarokban megjelenik három egymás alatt álló pont. Az egérrel erre kattintva kiválasztható a sokfajta felirat közül a Hungarian.
  4. Mivel a filmek elején is van felirat, ezért célszerű a filmet az egérrel a felirat kiválasztása után előröl indítani.

A nyári szünetben mindenkinek sok hasznos időtöltést, jó pihenést és természetesen jó egészséget kívánunk. A kitekintőt ősszel folytatjuk.

Üdvözlettel

Nardai Katalin, Mészáros Péter, Vancsura Zsolt

Kitekintő 2021.jún.15.

1. „Na végre. Végre egy sorozat, amely bemutatja, hogy Jézus mennyire vonzó. Végre egy tabudöntögető sorozat, amely bemutatja a személyét úgy, ahogy még soha egy film sem.” Nagy Abigél sorozatajánlóját olvashatjuk a 777 weboldalon. (Jövő heti utolsó kitekintőnkben a nyári lelki felüdüléshez a teljes filmsorozat elérhetőségét megadjuk.)
Egy sorozat Jézusról


2. Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra. A Magyar Kurír oldalain olvashatjuk az MKPK Titkárságának közleményét a pápa látogatásával kapcsolatban:
Az MKPK Titkárságának közleménye


3. Egy gyönyörű verset olvashatunk Lackfi Jánostól, aki ezúttal az Isten-moziról ír „Jóéjtpuszi” könyvében:
Isten, mint bűvész


4. Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója is részt vett a május 27-29. között megrendezett, a Párkapcsolati kultúra és demográfia című online konferencián. A háromgyermekes édesanya egy roppant tanulságos beszámolót tartott arról, hogy mit is jelent valójában az átfogó szexuális nevelés, amelyet hazánkra is rá szeretnének kényszeríteni. Erről olvashatunk a Vasárnap weblapon:
Miről is szól valójában az átfogó szexuális nevelés?


5. A lehetőségeket és az aktuális szabályozásokat figyelembe véve az Ez az a nap! dicsőítő rendezvények szervezői úgy döntöttek, hogy az idei évre meghirdetett időpontban – 2021. július 24-én – egy különleges alkalmat szerveznek. A szabadtéri eseményt Budapest egyik legszebb helyszínén, a budai Vár oldalában található Várkert Bazárban rendezik meg. Az eseményről a Vasárnap weblap Pengető rovatában olvashatunk:
Ez az a nap! a Várkert Bazárban.


A kápolna nyári hírei

A tanév befejezésével a kápolna is nyári üzemmódba áll
át.

A hittanórát a héten kedden Birher Nándor tartja este 7
órai kezdettel. A kápolna YouTube-csatornáján
közvetítjük, de személyesen is részt lehet venni rajta.
Ebben a tanévben ez lesz az utolsó hittanóra.

A ½ 10-es szentmisét utoljára június 13-án közvetítjük
és mostantól nem kérünk regisztrációt a részvételhez.


A nyári vasárnapokon nem lesz 11 órakor szentmise, az
utolsó 11 órás mise június 20-án hangzik el.


A Híradó utolsó száma a 1029., nyáron nem jelentetjük meg. A
levelezőlistát fogjuk használni a fontos hírek, mint például
a NEK szervezési tudnivalóinak a terjesztésére


A minden hétköznap 5–7-ig tartott csendes
szentségimádás
is ezen a héten lesz utoljára. Köszönjük
a szentségőrök áldozatos és kitartó jelenlétét.

Kitekintő 2021.jún.8.

A választott nép kezdettől fogva célpontja a sátánnak és mindig talál emberi segítőket a zsidóság rombolásához. Istennek azonban más a terve – és véghez is viszi. A SZEMLÉLEK értékmagazin írja: létezik más út is, nem csak az erőszak.

Zsidók és arabok együtt tesznek a gyűlölet ellen


Az Eucharisztiában az isteni szeretettel találkozunk írja a Magyar Kurír a győri székesegyház Úrnapi vasárnapi megemlékezéséről. Az Eucharisztia ünneplése, a Krisztussal való találkozás feltételezi, hogy készek vagyunk minden körülmények között, minden bennünket ért sérelem ellenére is szívből megbocsátani egymásnak – zárta szentbeszédét Veres András megyéspüspök.

Úrnapja a győri székesegyházban


„Tomka Ferenc: A genderelmélet Marx és Engels központi ideológiájára épül” címmel közöl cikket a Vasárnap weboldala. Tomka Ferenc egyetemi tanár, teológus, szociológus. Vele készített riportot a témában a weblap riportere:

Nekünk nem szabad beállnunk azok közé, akik a genderjogokat hirdetik


Bese Gergő atya a 777 weboldalon a hét legfontosabb hazai hírére reagál: A TEK rajtaütött egy kecskeméti egyetemistán, aki a gyanú szerint terrorista támadásokat akart végrehajtani Budapesten.

Rengeteg tanulsága van ennek az esetnek


NEK hírek jún. 6.

Hírlevél 1


A NEK programja


Június 5-én, Úrnapja szombatján 17 órától ismét közös, világméretű szentségimádás lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület részeként, melyhez kápolnánk is csatlakozik. Az imádságba otthonainkból is bekapcsolódhatunk személyes imáinkkal.

Kérjük, aki csatlakozik az imádsághoz, regisztráljon a corpusdomini.iec2020.hu weboldalon a Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolna helyszínhez.



Június 7-én 18.30-tól Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára lesz vendégünk, a kápolnában „Ki nem hagynám…” címmel tart számunkra előadást és beszélgetést az őszi Eucharisztikus Kongresszusról. A zárt térben megtartott rendezvényre való tekintettel a jelenlegi rendelkezések értelmében a részvétel csak védettséggel rendelkezők számára lehetséges.



A szeptember 5-12. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK-re) elindult a regisztráció.

Érdemes a programokra minél előbb jelentkezni, hogy biztosan legyen helyünk akkor is, ha esetleg a vírus miatt korlátozásokkal lehet csak megtartani a rendezvényt. A három nagy ingyenes programon (nyitó szentmise, szombati szentmise és körmenet, vasárnapi záró szentmise Ferenc pápával) kápolnánk csoportjához is lehet csatlakozni. A regisztrációról és a csoporthoz való csatlakozás módjáról részletes tájékoztató olvasható a kitett szórólapon.


A szervezők várják az önkéntes segítők jelentkezését május 31-ig.
Kérdés, probléma esetén kápolnai NEK-koordinátorunkat, Szemán Andreát lehet keresni a andrea.szeman05[kukac]gmail.com e-mailcímen,