Kitekintő 2022.szept.20.

Hírek az Imádság Házából. Az Őrtüzek Imádság Háza október elejétől indít egy 8 hetes imahadjáratot, melyhez egyénileg otthon, vagy az imádság házában személyesen is lehet csatlakozni. A szervezők a 8 boldogság felhívásaira fűzik fel ezt a 8 hetet. Kérjük, hogy Isten országa, az Ő igazsága valósuljon meg közöttünk. Az előzetes tájékoztatás az alábbi linken olvasható:
8 hetes imahadjárat
A Magyar Katolikus Egyház honlapján olvashatjuk, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) álláspontját a magyarországi népszavazással kapcsolatban. 2022. október 1. és november 28. közötti népszámlálás lesz Magyarországon. Az MKPK arra buzdít minden magyar katolikust, hogy bátran vállalja vallási hovatartozását:
Katolikusok vagyunk
A Magyar Kurir katolikus portál beszámol a Forráspont rendezvényről, melyet szeptember 17-én a budapesti BOK-csarnokban tartottak:
Szabad az életünknek örülni, mert örömre vagyunk meghívva
A 777 weblapon vasárnap esti lelki írásában Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa az imádságról – és annak helyéről – elmélkedik Tolsztoj naplója alapján: nem az a cél, hogy szerelmesek legyünk az imádkozásba, a szertartásba, a szavakba, a rítusokba – hanem az élő Istenbe.Ne az imába légy szerelmes, hanem Istenbe

Hírek a 38. hétre

A Heti Híradó 1074. számának híreiről röviden:

  • Szeptember 12-től újra van szentségimádás.
    Szentségőrök jelentkezését várjuk,
  • Imádkozzunk együtt Európa békéjéért és magyar hazánkért!
  • A ½ 10-es szentmisék után „Családos Tízórai”.
  • Várjuk a cserkészkedni vágyó kisiskolások jelentkezését.
  • Szeptemberben ismét Városmissziós napok lesznek.
  • Október 1-jén lesz az őszi nagymarosi ifjúsági találkozó.
  • Az Útravalóban P. Szabó Ferenc SJ érdekes elmélkedését olvashatjátok.
  • Szeptember 16-tól újra indult a szenior torna a SarokPontban.
  • Bővebben írunk az Ars Sacra Fesztivál programjairól.

Kitekintő 2022.szept.13.

A Vándor Evangélium imacsoportunkban az egyik tag kiesett. Szeretnénk most ezt az űrt betölteni. Az imacsoport 10 tagból (családból, vagy egyéni imádkozóból) áll. A Vándor Evangélium imacsoportok munkájáról az alábbi link ad tájékoztatást:
Vándor Evangélium imakörök
Ha valaki részletesebben téjékozódna, vagy csatlakozna az imakörhöz, akkor keresse meg Vancsura Zsolt-ot: vanzso@ella.hu e-mail címen, vagy a 06-20-9539255 telefonszámon.
Az „Ez az a Nap!” honlapján sok vídeót és fotót láthatunk a nyár végén lezajlott zenei eseményről, amit folyamatosan frissítenek. Érdemes azoknak is megnézni a beszámolókat, akik nem tudtak részt venni ezen az eseményen. A képes beszámoló elérhetősége:
Ez az a Nap
A Vasárnap webújságnak a Pengető rovatában olvashatunk a Gável testvérek zenekarának, a Testvérek-nek a munkásságáról. A korábbi váci püspök, Beer Miklós mondta róluk, hogy a Testvérek bosszantóan viselkednek, mivel „nem hagynak szunyókálni!” A cikk itt olvasható:
A Testvérek bosszantóan viselkednek!
A Pap-szigeti nyári táborozás képei felkerültek a Karolina Kápolna és a Karolina egyesület közös honlapján a Galériába. A honlap elérhetősége:
https://karolinaegyesulet.hu
A tanév elején sok kérdés merül fel a szülőkben gyermekük iskolakezdésével kapcsolatban. A katolikus.ma honlap cikke az okostelefonok használatával kapcsolatban közöl egy elemző cikket:
Vajon kell-e okostelefont adni egy 6. osztályba lépő gyereknek?

Teremtésvédelem

Közeleg a Teremtés Hete is, amikor számos közösség szervez teremtésvédelmi akciókat, és  minden évben elmélkedésekkel, ötletekkel, imákkal tartkított füzetet jelentetnek meg a keresztény teremtésvédő egyesületek. Ezek a füzetek a http://www.teremtesunnepe.hu/ honlapon érhetőek el.

Mi is szerveztünk teremtésvédelmi akciót még 3 éve, ekkor ültettünk ki 3 facsemetét a Sarokpont előtti cserepekbe, mert az utcára ültetéshez nem kaptunk engedélyt. Azt szerettük volna, ha tevékenységünk nem csupán a Teremtés hetére korlátozódik, hanem együtt gondozott fáinkat egy újabb esemény keretében ültetjük végső helyükre, ám e száraz nyarat a mézgás égerünk nem bírta, a tölgyfánkban alig van élet, de talán együtt még megmenthetjük. Ami még szomorúbb, a 2017-ben Feri bácsi emlékére ültetett fa a Diószegi-Karolina sarkon szintén elpusztult. Az ajánlott előadás, elmélkedések segítsenek felnyitni szemünket, és észrevenni, hogy bőven van feladatunk a teremtett világ megőrzésében egyénileg és közösségben is!

Szeretettel,
Réffy Juli

Hírek a 37. hétre

A Heti Híradó 1073. számának hírei röviden:

  • Szeptember 12-től újra lesz szentségimádás.
  • A ½ 10-es szentmisék után „Családos Tízórai”.
  • Kápolnánk cserkészcsapatában idén szeptemberben négy új őrs indul. Várják a jelentkezéseket.
  • Október 1-jén lesz az őszi nagymarosi ifjúsági találkozó.
  • Az Útravalóban Gertheis Zsófi és Matyi beszámolóját olvashatjátok a nyári táborról.

Szeptember 16-tól újra indul a szenior torna a SarokPontban

Kitekintő 2022.szept.6.

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2022/2023. évi Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. A részletek a katolikus.hu honlapon olvashatók:
Szent Imre ösztöndíj – pályázati felhívás a 2022/2023. tanévre
Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa minden vasárnap este komoly lelkiségi írással ajándékozza meg a 777 weblap olvasóit. Ehhez most is Tolsztoj naplója ad ihletet: A lelki út négy lépcsője
Kápolnánkban a jövő hét hétfőjétől (szeptember 12-től) du. 5-7–ig ismét folytatódik a szentségimádás. Szeretnénk mindenkit hívni ezekre az alkalmakra, mert Isten mindenkit vár. Ehhez a biai Szent Anna Oltáregylet által összeállított 10 gondolatot ajánljuk megfontolásra:
10 gondolat a szentségimádáshoz
A Katolikus.ma lelkiségi rovatában olvashatunk arról, hogy az Eucharisztiával való találkozás, a mindennapi kenyerünk, nem szimbólum vagy puszta földi élelem; ez valódi szellemi táplálék. Erről olvashatunk az alábbi linken található cikkben:
10 bámulatos tény az Eucharisztia erejéről.
A zongoraművész házaspár, Hegedűs Endre és felesége Katica kedden este 8 órakor Bach és Mozart muzsikával ismét várja a zenekedvelőket. A házikoncert az alábbi linkeken lesz elérhető:
Youtube-link: https://youtu.be/asL5Rz_ZsYo
Facebook-esemény (opcionális):   https://fb.me/e/29Hw40z4r