- Az Őrtüzek Imádság Háza szervezésében a „Jöjjön el a Te országod” című 8 hetes közbenjáró imádság a magyar nemzetért és Európáért aktuális boldogság-mondása: Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4):
Részletek - A Magyar Kurír tudósítását olvashatjuk az október 9-én a Szent Péter-bazilika előtti téren tartott ünnepi szentmiséről, melyen Giovanni Battista Scalabrini püspököt és Artemide Zatti szalézi testvért szentté avatták. Ferenc pápa homíliája:
A keresztény hit arra kér, hogy sose érezzük felsőbbrendűnek magunkat! - Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa hagyományos vasárnap esti írása a 777 weblapon olvasható. Az inspirácót ezúttal is Tolsztoj naplója adja:
Hogy kellene hűséges vizslaként Jézus mellett maradni? - A Vasárnap weblap Pengető rovatában olvashatunk A Duna Televízió Jézus és… című 12 részes sorozatáról, amelyben Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere műsorvezetőként mutatkozik be. A sorozat egyrészt szakmákról, hivatásokról szól, de olyan emberekről is, akik Istent keresik. A sorozat szombat délutánonként 16:20-tól lesz látható a Dunán:
Jézus és a mesterségek
Szerző: Cini
Hírek a 41. hétre
Október 11-én, kedden este 7 órától Birher Nándor folytatja hittanóráit az SP-ben.
Október hónapban minden hétköznap rózsafüzért imádkozunk.
A liturgikus munkacsoport felhívása kápolnai szolgálatra: felolvasás a miséken.
Idén is indul a 40 Nap az Életért imamozgalom.
Nov. 5-én kirándulással egybekötött, egész napos buszos zarándoklatot szervezünk az andocsi Mária-kegyhelyre
Karitatív ruhavásárunk novemberben két különböző időpontban is lesz.
Programok a SarokPontban:
- Okt. 13-án, csütörtökön folytatódik/újra indul a bibliodráma sorozat.
- Varrókör indul okt. 11-én délelőtt.
Kitekintő 2022.okt.4.
Az Őrtüzek Imádság Háza szervezésében „Jöjjön el a Te országod” címmel a 8 hetes közbenjáró imádság a magyar nemzetért és Európáért most kezdődik. (2022. október 2-tól november 26-ig). A jelentkezők mostantól kezdve nyolc héten át, hetente egyszer egy rövid buzdítást kapnak az imára az aktuális “boldogságmondások”-kal kapcsolatban. Az embernek olyan boldogságok felé kell fordulnia, ami Isten szerint is az, és azokban minden esetben meg kell látnia Isten ajándékozó szeretetét. Az imákhoz egy PDF formátumban letölthető segédlet is megtalálható az alábbi linken:
Jöjjön el a Te országod
A Katolikus Ma weblap lelkiség rovatában olvashatunk arról, hogy minél inkább megköszönjük Istennek, amit értünk tett, annál inkább megteremtjük a további áldások feltételeit. Pio atya egyik utolsó élő lelki fia, aki 82 évesen is folytatja szolgálatát, beszél és ír Pio atyáról. Könyvében olvasható az alábbi gondolat: Pio atya szerint „van egy bűn, amelyet Isten nehezen bocsát meg: az ember hálátlansága.” Majd hozzátette: „De Ő tud várni.”
Ezt a bűnt nehéz megbocsátani – bár Isten tud várni
Május mellett október is a Szűzanya hónapja. Október 7-én van Rózsafüzér Királynőjének az ünnepe. A hónap első napján, október 1-jén a Rózsafüzért Imádkozók XIII. országos találkozóját tartották meg a budapesti Rózsafüzér Királynéja-templomban. Az eseményről a Magyar Kurír beszámolóját olvashatjuk:
„A Szűzanyával imádkozó szív könnyebben talál utat Istenhez”
Szilágyi Anna beszámolóját olvashatjuk a 777 weblapon Kozma-Vízkeleti Dánielnek a családterapeuta- és klinikai szakpszichológusnak a Brain Bar fesztiválon tartott előadásáról. Az előadás témái többek között: Miért ennyire nehéz ma párt találni? Hogyan és mikor érdemes leválni a szüleinkről? Átírhatók-e a családi minták vagy a tudattalanunkban rögzülve ugyanazt fogjuk folytatni, amit korábban láttunk?:
„Arra figyelj, ami összeköt, ne arra, ami szétválaszt!”
Hírek a 40. hétre
- Október 4-én kedden este 7 órától Gyuri atya folytatja hittanóráit a kápolnában.
- Október 6-a első csütörtök, 7–8-ig szentségimádás lesz a hivatásokért.
- Október 7-e első péntek, 5 órától gyóntatás, 6-tól szentmise
- Október hónapban minden hétköznap rózsafüzért imádkozunk.
- Programok a SarokPontban:
- A cserkésztábor és a karolinás nyári tábor képeiből nyílt fotókiállítás.
- Okt. 13-án, csütörtökön folytatódik/újra indul a bibliodráma sorozat.
Kitekintő 2022.szept.27.
Online lelkigyakorlatok
- Felhívjuk a figyelmet egy ingyenes online lelkigyakorlatra, amelyet a Jézus Szíve Társaság szervez. A 8 napos, online teremtésvédelmi lelkigyakorlat 2022. október 3-tól 11-ig tart. A jelentkezők napi egy levelet fognak kapni, ezen kívül a lelkigyakorlat semmilyen kötelezettséggel nem jár. Igazából egy szemlélődő jelenléthez szeretné a jelentkezőket segíteni. A jelentkezés az alábbi linken történik:
Online teremtésvédelmi lelkigyakorlat - Egy másik online lelkigyakorlatra is felhívjuk a figyelmet: szeptember 30-án pénteken 19 órakor (életkori korhatár nélkül) online Szentlélek Szeminárium indul a karizmatikus körökben ismert Búzaszem Közösség ( buzaszemkozosseg@gmail.com ) felhívása alapján.
A 9-11 alkalomból álló online szeminárium foglalkozásai pénteki napokon 19 órakor lesznek. Vezetők: Szulyovszky János és Szilvi. A részvétel feltétele: Legalább egy alkalom személyes jelenlét Budapesten.
Jelentkezni az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
Jelentkezési lap
Weblap szemle
- Sok oka lehet annak, ha valakit nehéz szeretnünk. Jézustól mégis egyértelműen azt a feladatot kaptuk, hogy szeressünk mindenkit, hiszen „ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek?”. De mit tehetünk, hogy jobbak legyünk ebben? A 777 weblapon három jótanácsot kapunk egy katolikus paptól!
Hogyan szeressünk valakit, akit nehéz szeretnünk? - A Keresztény Értelmiségiek Szövetség (KÉSZ) – Jel internetes újságjának a Lelkiség rovatában olvashatunk egy cikket Thuránszky István evengélikus lelkésztől. Cikkében leírja, hogy sok ember az életben a „hogyanra” keresi a választ, Jézus pedig a „miértre” válaszol.
Hogyan és miért? - Az Őrtüzek Imádság Háza „Jöjjön el a Te országod” címmel 8 hetes közbenjáró imádságot szervez a magyar nemzetért és Európáért, 2022. október 2-tól november 26-ig. A részletek és a letölthető dokumentumok elérhetők:
Jöjjön el a Te országod - Ismét felhívjuk a figyelmet a közelgő népszámlálásra. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) arra buzdít minden magyar katolikust, hogy bátran vállalja vallási hovatartozását. A népszámlálás első szakasza október 1–16. között zajlik, amikor minden Magyarországon élő személy online töltheti ki a népszámlálási kérdőívet. A további információk elérhetők az MKPK honlapján:
Népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk!
Hírek a 39. hétre
- Vasárnap este Európa békéjéért és magyar hazánkért imádkozunk.
- Október 1-jén az esti 6-os misén kápolnánk énekkara énekel.
- Október hónapban minden hétköznap rózsafüzért imádkozunk.
- Az Útravalóban a kápolnai szolgálatokról írunk.
- Október 1-jén lesz az őszi nagymarosi ifjúsági találkozó.
Programok a SarokPontban: - A cserkésztábor és a karolinás nyári tábor képeiből nyílt fotókiállítás.
- Szept. 29-én délután 4-től ismét teadélután zsíroskenyérrel.
- Okt. 13-án, csütörtökön folytatódik/újra indul a bibliodráma sorozat.