Kitekintő 2023. nov. 7.

  1. A Szent Imre plébánia 100 éves évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból 2023-ban meghirdeti a SZENTIMRE100 – éltető közösségben című programsorozatot.
    Kapcsolódj be a közös ünneplésbe te is! Vegyél részt programjainkon, szervezz közösségi eseményt vagy légy aktív részese a Szentimre közösségének! Add hozzá kis fényedet te is a Szentimre közös ragyogásához, hogy az év végi záró eseményen minél fényesebben világíthassuk be a Szentimrevárost!
    – olvashatjuk az erre a célra létrehozott honlapon. A honlapon figyelemmel kísérhetjük a rendezvényeket, illetve itt be is kapcsolódhatunk a rendezvényekbe:
    SZENTIMRE100
  2. Zarándok Plusz nevet viselő YouTube csatornán a Zarándok podcasttól eltérően aktuális ügyekkel, kérdésekkel foglalkoznak. Megszólaltatnak olyan embereket, akik segítenek jobban értelmezni a körülöttünk és olykor a bennünk is zajló eseményeket. A mostani beszélgetésen Kocsis Fülöp érsek, metropolita volt a meghívott, akivel a szinódusról beszélgettek:
    Konszenzus volt a szinóduson
  3. A Magyar Kurír ír arról, hogy a Pálferi Alapítvány ősszel indított új, Keddek című – kéthetente megrendezett – előadás-sorozatán a budapesti Szent Margit Gimnáziumban Török Csaba, az esztergomi főszékesegyház plébániai kormányzója, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára ezzel a címmel tartott érdekes előadást:
    Mit jelent keresztény hívőként megújulni?
  4. A Vasárnap hu weblapon Bese Gergő atya vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódó gondolatait olvashatjuk, ahol Jézus számon kéri a farizeusokon, írástudókon a törvények betartását, megélését. Hiszen számtalan terhet raktak a hívők nyakába, ők maguk azonban kibújtak alóla:
    Figyeljünk Jézusra, a mi Mesterünkre, hogy szavaink és cselekedeteink összhangban legyenek!
  5. A Magyar Kurír számolt be arról, hogy a Kaposvári Egyházmegyében alapít házat a szenvedélybetegeknek a Fazenda da Esperança közösség. A Sarokpontban erről a közösségről tartott előadást az idén Szkladányi Laci Domonkos unokája, aki a vezetője lesz a kaposvári háznak.
    A Kaposvári Egyházmegyében alapít házat a Fazenda da Esperança közösség

Hírek 2023. nov.5-nov.12.

  • Birher Nándor diakónus testvérünk következő csütörtök esti beszélgetése a pápalátogatás beszédeinek közös feldolgozásáról november 9-én lesz.
  • November 16-án este 7-től „interaktív” bibliaóra Gyuri atyával.
  • Felnőttruhagyűjtés és vásár lesz november 11-én és 12-én, mindkét napon 9.00-19.00 között.
  • November 14-én, kedden szállítják el, és a bepakolással összekötve, 18 órakor beszélgetés-ismerkedés lesz az arlóiakkal a SarokPontban.
  • November 15-én este 7–8 között taizéi imaóra lesz a SarokPontban.
  • A SarokPontot a kápolnaközösség tagjai által készített szebbnél-szebb őszi fotókkal díszítettük fel.

    Bővebben lásd a Heti Híradó 1122. számát

Meg nem született gyermek szobra Budaörsön

Budaörsön lesz a Meg nem született gyermek szobra 2023.11.07-14 között. A szobor az abortusz és magzatvesztés fájdalmát átélő édesanyáknak és családjuknak segít a múlt sebeinek feldolgozásában.
 
A részletes program:
Kedden (11.07) este 6-kor Szentmise, majd Homola Magdi bemutatja a szobrot és a kiállítást, aztán Szentségimádás.
Szerda(11.08), csütörtök(11.09) és hétfőn(11.13) délután 4-6 között lehetőség csendes imára a szobornál és a kiállítás megnézésére a templomban, gyerekekkel is lehet jönni!
Szombaton (11.11) 9-kor Varga Károly és Erika beszélnek a Szent Gianna Beretta Mollának szentelt kápolna építése alatt és után megélt csodákról. 10-től Deák-Molnár Edina tesz tanúságot a rákból és a posztabortusz szindrómából való csodás gyógyulásáról. 11 órától pedig Csóka János pálos atya jön el hozzánk Szentmisét tartani, fél 11-től gyóntat is.
Aztán este 7 órakor a fiatalokhoz Olaj Anett jön beszélgetni.
 
Vasárnap (11.12) délután 5 órától György-Deák Anna a magzatvesztés fájdalmát átélt édesanyáknak ajánl egy lelki-feldolgozási lehetőséget. Akkor is gyere, ha úgy érzed, hogy neked már régen volt, túl vagy rajta!

 

Kitekintő 2023. okt. 31.

A Keresztény Élet Portál érdekes beszámolóját olvashatjuk arról, hogy felújítottak egy nagyméretű festményt, mely a Tolna vármegyei településen, Várdomb templomában látható. Figyelemre méltó mestermunka, alkotóját tekintve izgalmas találgatásokra okot adó a kép.
Az utolsó vacsora festmény, ahol Jézus az asztalfőn ül
Érdekes a Vatican News oldalain Hollerich bíboros cikke, amely a Római szinódus céljairól és eszközeiről szól. Egyik fő gondolata, hogy a szinodális egyház a meghallgatás egyháza:
Az Egyház küldetése, hogy megtanulja a szinodalitás nyelvtanát
A megújul hu weblap tudósít a szinódus utolsó idei sajtóbeszélgetéséről. Titkos, bizalmas. Ez a két kifejezés vezette fel október 27-én a média képviselői számára szervezett tájékoztató eseményt. A szinódus Tájékoztatási Bizottságának vezetője elmondta, hogy százával érkeztek észrevételek, amelyek mindegyikét figyelembe veszik a szerkesztők, így várhatóan nagyon árnyalt összefoglaló jelentés készülhet el hamarosan.
Új módon vagyunk egyház
Vasárnap délelőtt Ferenc pápa ünnepélyes szentmisével lezárta az október 4-én megkezdődött püspöki szinódust – olvashatjuk a Zarándok ma weblap beszámolóját. Ferenc pápa homíliájában arra buzdított, hogy legyünk Istent imádó, a felebarátot szolgáló egyház, amely szeret, befogad és megbocsájt, legyünk az irgalmasság kikötője:
Imádjuk Istent és szolgáljuk felebarátainkat!
Szabados Ádám teológus Divinity című blogján rendre jelennek meg fontos és elgondolkodtató írások. Most egy rövid, de annál erőteljesebb felsorolást olvashatunk tőle a 777 weblapon
Nem az a kérdés, hogy kereszténynek vallom-e magam, hanem hogy az vagyok-e.

Hírek 2023. okt.29-nov.5.

  • A téli időszámítás október 29-én, vasárnap kezdődik.
  • Folytatjuk a vasárnap esti, békéért mondott rózsafüzért.
  • Hétfőn este lesz a Szűzanya hónapja alkalmából mondott rózsafüzér-imádság utolsó alkalma.
  • Kedden este 6-tól előesti mise és előtte 5-¾6-ig szentségimádás.
  • Szerda Mindenszentek ünnepe, parancsolt ünnep, vasárnapi miserendet tartunk.
  • Mindenszentek ünnepén a szentségimádás elmarad.
  • Csütörtökön, november 2-án halottak napja.
    Teljes búcsú nyerhető a megholtakért.
    Este7–8-igszentségimádás lesz a hivatásokért.
  • November 3-a első péntek, 5 órától gyóntatás, 6-tól szentmise.
  • Előre jelezzük: felnőttruhagyűjtés és vásár lesz november 11-én és 12-én, mindkét napon 9.00-19.00 között.
    Bővebben lásd a Heti Híradó 1121. számát

Kitekintő 2023. okt. 24.

Magyar Kurír beszámolója olvasható a Szentatya október 22-én vasárnap, a déli Úrangyala elimádkozásakor mondott napi evangéliumi elmélkedéséről, arról a csapdáról, amelyet az adófizetéssel kapcsolatban állítottak Jézusnak. Ismét szót emelt a háborúk befejezésére, és megemlékezett a missziók világnapjáról is:
Az ember, az egész ember és minden ember az Istené!
Amikor megkeresztelnek bennünket, a szüleinken kívül két felnőttet is kiválasztanak, hogy lelki vezetőink legyenek. A Zarándok ma weblap oldalain olvashatunk a keresztszülők feladatairól és a keresztszülőség gyakorlatáról.
Hogyan legyünk jó keresztszülők: 7 jó tanács
A 777 weblapon Szilágyi Anna gondolatait olvashatjuk a mozgásszegénységről. Világszerte négyből 1 felnőtt nem mozog eleget – olvashatjuk a WHO oldalán. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az inaktív életmód világszerte a vezető halálokok között szerepel, és sok betegség megelőzhető lenne, ha rendszeresen mozognánk. Javaslatait itt olvashatjuk:
7 érv a rendszeres mozgás mellett. Itt az idő, hogy újra elkezdd!
A KÉSZ honlapján olvashatunk a KÉSZ-fórum október elején tartott miskolci országjáró programjáról. Itt Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese, Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke és Karacs Kristóf, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi docense vették górcső alá a mesterséges intelligencia mindennapjainkra gyakorolt hatásait:
Az emberiséget szolgálja, mint Isten adománya, vagy egy önmagunk felé fordított fegyverrel van dolgunk?
Ferenc pápa szinódust (egyházi tanácskozást) hirdetett a katolikus egyház legaktuálisabb kérdéseinek megvitatására azzal a szándékkal, hogy álmodjuk meg együtt, milyen legyen a jövő egyháza; ahol bárki elmondhatja a véleményét. Ezekben a napokban, 2023 októberében zajlik a Vatikánban a folyamat záró szakaszát jelentő csúcstalálkozó, a XVI. Rendes Szinódus, amely tanácsot ad majd a pápának a konkrét változtatási lépések megtételéhez.
A megújul
honlap – ahol minderről részletesen is tájékozódhatunk – azért jött létre, hogy a Ferenc pápa által kezdeményezett világméretű párbeszédnek hasznos eszköze legyen, és hírt adjon mindarról ami a válaszkeresések során a felszínre kerül. Erre szolgál a honlapon elérhető kérdőív is, amelyen keresztül bárki hozzászólhat, kifejezheti véleményét. A válaszadás önkéntes, anonim, és szívesen veszik a nem katolikusok, akár a nem hívők közreműködését is! A felmérés eredményét a Vatikánba fogják eljuttatni:
Kérdőív Ferenc pápa egyházreformjáról