Híreink május utolsó hetére

  • Május 24-én az esti és 25-én a reggel szentmisén a Betegek szent kenete felvehető.
  • Györgydeák Márton atya idén ünnepli pappá szentelésének 60. évfordulóját. Kápolnánkban csak ősszel fog gyémántmisét mondani.
  • Garázsvásár és gyűjtés az arlóiaknak:

május 24-én, szombaton 16-19-ig, illetve 25-én, vasárnap 9-12-ig, és 16-19-ig. A Családos Tízóra elmarad.

  • Szenior torna kedden ½ 10-től és pénteken 9 órától a SarokPontban.

Kitekintő 2025.05.20.

  1. Zarándok ma weblapon olvashatjuk, hogy május 18-án, megválasztása után tíz nappal, pápasága megkezdése alkalmából délelőtt tíz órakor ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter téren XIV. Leó pápa. A pápai palliumot és halászgyűrűt viselő Szentatya homíliájában az egységről a szeretetről szólt:
    Krisztus szeretetével haladjunk együtt Isten felé, egymás testvéreiként
  2. Magyar Kurír tudósításában olvashatjuk, hogy a Szent István Társulat immár 32. alkalommal rendezi meg a budapesti Ferenciek terén a hagyományos tavaszi Szent István Könyvhetet. A május 23-ig tartó esemény ünnepélyes megnyitására és az idei Stephanus-díjak átadására május 19-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében került sor. A megnyitó beszámolója és egyéb részletek az alábbi linken olvashatók:
    Megnyílt a 32. Szent István Könyvhét és átadták az idei Stephanus-díjakat
  3. 777 weblapján olvashatjuk Kocsis Fülöp érsek-metropolitával készült interjút, melyben személyes élményeit osztja meg a frissen megválasztott XIV. Leó pápáról, akivel legutóbb a napokban találkozott a keleti egyházak vezetőinek szóló vatikáni audiencián. Felidézi a 2023-as budapesti pápalátogatást, ahol a még érseki rangban lévő Robert Francis Prevost csendes jelenléte kevésbé tűnt ki, ám most visszatekintve már világosan látszik elkötelezett és kedves személyisége:
    A pápa, aki hátul ült, most elől vezet
  4. A Talita Kum együttes idestova másfél éve teljesít zenei szolgálatot a Jézus Szíve Jezsuita Templom vasárnap esti miséin. Hangzásukat improvizatív hegedűjáték, jazzbe hajló zongorakíséret, funky basszus, feszes ütemek és misztikus hangdrum gazdagítja. A Vasárnap weblap pengető rovatában olvashatunk róluk:
    Bemutatkozó koncert a Katakombában – fellép a Talita Kum együttes
  5. A JEL újság weblapján olvashatunk arról, Mindszenty bíboros gazdag életútja szinte folyamatos lehetőséget ad a rá való emlékezésnek. A cikkben az évfordulókon kívül megemlékeznek Mindszenty bíboros életének fontosabb eseményeiről is. 2025 májusában halálának ötvenedik, júniusban pappá szentelésének száztízedik, októberben pedig esztergomi érseki kinevezésének nyolcvanadik évfordulóját ünnepelhetjük. A május 31-i ünnepségre a kegyhely több száz magyar zarándokot vár.
    Zarándoklat és szoborállítás Máriacellben

Heti híreink máj. 18-25.

  • Májusban a reggeli rózsafüzér után a lorettói litániát imádkozzuk a Szűzanya tiszteletére.
  • Május 18-án a ½ 10-es misén 11 gyermek járul elsőáldozáshoz.
    A Családos Tízóra elmarad.
  • Május 24-én az esti és 25-én a reggel szentmisén a Betegek szent kenete felvehető.
  • Garázsvásár és gyűjtés az arlóiaknak: május 24-én, szombaton 16-19-ig, illetve 25-én, vasárnap 9-12-ig, és 16-19-ig.
  • A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását a Karolina Egyesület idén isörömmel fogadja.

Programok a SarokPontban:

  • Május 21-én este 7 órai kezdettel Taizéi imaóra lesz.
  • Május 22-én délután 4–6 között Teadélután.
  • A Karolina Egyesület 2025. évi rendes közgyűlését május 22-én csütörtökön tartja 18.30 órai kezdettel.
  • Szenior torna kedden ½ 10-től és pénteken 9 órától.

Kitekintő 2025.05.13.

  1. Zarándok ma weblapon Hajlák Attila-István atya sorozatának címe: Lelki élet a Szűzanyával. Az aktuális részben Hajlák Attila-István atya Kalkuttai Szent Teréz anya tanításain keresztül mutat rá, hogyan építsünk személyes és bensőséges kapcsolatot a Szűzanyával. (A zarándokma youtube csatornáján a korábbi elmélkedések is elérhetők.)
    A Szűzanya keze vezessen minket!
  2. Magyar Kurír weblapján olvashatjuk, hogy május 11-én vasárnap délelőtt a Szentatya a Szent Péter-bazilika altemplomába (a vatikáni grottákba) látogatott, hogy a Szent Péter sírja közelében lévő oltárnál misézzen. Együtt misézett vele Alejandro Moral Anton atya, az Ágoston-rend általános perjele. Beszédében hivatások ébresztésére, párbeszédre, az Úr szavának hallgatására biztatott.
    Tudnunk kell ítélkezés nélkül hallgatni
  3. 777 weblapon olvashatjuk, hogy elkészült XIV. Leó pápa címere, a püspökszentelésekor választott címere alapján. Nézzük meg, mit jelentenek a szimbólumok az új Szentatya címerén! Ugyanis általa sok mindent megtudhatunk XIV. Leó lelkületéről.
    XIV. Leó pápa címere
  4. Vatican News beszámolójában olvashatjuk, hogy vasárnap délben XIV. Leó pápa a vatikáni bazilika központi erkélyéről köszöntötte a híveket és mondta el a Regina Coeli imát. Róma püspökeként tartott első Regina Coeli imájában, amely a Jó Pásztor vasárnapjára esik, a pápa arra szólított fel, hogy imádkozzunk különösen a papi és szerzetesi hivatásokért.
    Az egyháznak nagy szüksége van a hivatásokra, ne féljetek
  5. 777 weblapon olvashatjuk, hogy május 10-én délelőtt a bíborosokkal találkozott XIV. Leó pápa. Beszédében kitért névválasztására is:
    Úgy érzem, hogy éppen ennek az útnak a követésére kaptam hívást

Heti híreink május 11-18.

  • Májusban a reggeli rózsafüzér után a lorettói litániát imádkozzuk a Szűzanya tiszteletére.
  • Május 13-án, kedden csak 5-től 6-ig lesz csendes szentségimádás.
  • Május 18-án a ½ 10-es misén 11 gyermek járul elsőáldozáshoz.
  • Május 24-én az esti és 25-én a reggel szentmisén a Betegek szent kenete felvehető.
  • A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását a Karolina Egyesület idén isörömmel fogadja.

Programok a SarokPontban:

  • A Karolina Egyesület 2025. évi rendes közgyűlését május 22-én csütörtökön tartja 18.30 órai kezdettel a SarokPontban.
  • A ½ 10-es mise után Családos Tízórai.
  • Szenior torna kedden ½ 10-től és pénteken 9 órától.

Kitekintő 2025.05.06.

  1. Vatican News írja, hogy a szerdai kongregációs ülésen a bíborosok Isten népéhez fordultak, kérve, hogy imádkozzanak a pápaválasztásért. Az ima adja meg a valódi erőt, mely az egyházban erősíti Krisztus teste tagjainak egységét. Hallgassuk meg a Szentlelket és kövessük útmutatását! A Szűzanya kísérje oltalmával és közbenjárásával a konklávét – kérik a konklávéra készülő bíborosok.
    Imádkozzunk a konklávéért!
  2. Zarándok ma weblapon az Aleteia francia nyelvű oldala a bíboros „in pectore” fogalom kapcsán azt a kérdést vizsgálja, hogy feltűnhet-e olyan választó bíboros, akinek létéről eddig nem volt tudomásunk.
    Feltűnhet-e olyan választó bíboros, akinek létéről eddig nem volt tudomásunk?
  3. Magyar Kurír májusi kulturális témája a loretói litánia. „Néked ajánljuk, Szűzanyánk, a legszebb hónap alkonyát” – hangzik fel május estéin hazánk sok templomában a szép népének a loretói litánia elimádkozása után. Égi édesanyánkat köszöntjük májusban. A weblap a litánia mai formájának a kialakulásáról ír
    Május szép imádsága: a loretói litánia
  4. 777 weblapon olvashatunk a csend ajándékáról. A tavaszi időszakot mindig a megújulás fogalmához kapcsoljuk. Valami új, valami friss, valami izgalmas. Nem csak a természet éled újjá gyönyörű színpompában, hanem az emberi lélek is kibontakozik a téli szürke és felhős fásultságából. Ilyenkor alkotni kíván az ember. Ilyenkor tervezünk. Tervezzük a jövőt. De ne felejtsük el értékelni és átélni a csendet sem!
    A csend ajándéka
  5. 777 weblapon olvashatunk Ember Márk színész vallomásáról. Ember Márk, akit sokan a Hogyan tudnék élni nélküled és a Futni mentem című filmből, illetve a színházi darabokból ismernek, nemrég a tévében megosztotta, hogyan vélekedik a hitről és milyen élmény vezette arra, hogy valóban van valami több, mint a látható.
    A mindennapjaim része, hogy esténként imádkozom