Kitekintő 2021.febr.9.

1. „Ép testben ép lélek” mottóval hirdet mozgásra, sportolásra buzdító programot Celldömölk-Alsóság plébánosa, Orsos Zoltán. A Magyar Kurírban olvashatunk megnyitó sajtótájékoztatóján elhangzottakról. Több meghívott vendég szerepelt a megnyitón. Székely János szerint nagyon fontos, hogy a nehézségek ellenére se tekintsük a járványhelyzetet teljesen negatívnak, hanem hozzuk ki belőle az értéket. Az érdeklődők további részleteket olvashatnak az alábbi linken:

Küzdeni tanulunk


2. A megszentelt élet világnapjának estéjén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír Ferenc pápa teljes homíliáját közli az alábbi címmel:

Az Úr nem szólóénekesnek hív bennünket, hanem kórusba!


3. A Szemlélek értékmagazin a Szívmelengetőben Kindelmann Győzőt mutatja be:

Itt a bizonyíték, hogy tánczenei stílussal is lehet Istenről szóló, Istennek szóló dalokat alkotni.


+1. Akiket a Házasság hetének online elérhető központi programjai érdekelnek, ezen a linken tájékozódhatnak:

Házasság hete


Híreink febr.8.

Január 31-től kezdve már csak a fél 10-es szentmisére kérjük a regisztrációt, az esti 6-os szentmisén a kis létszám miatt az előzetes jelentkezésre egyelőre nincs szükség.

Február 9-én a bibliaórát Gyuri atya tartja, online közvetítjük, este ½ 7 órai kezdettel.

Elsőáldozást tervezünk május végére vagy a vírushelyzettől függően június elejére, esetleg szeptemberre, melyre várjuk a misére járó gyerekek jelentkezését. A felkészülés nyolc alkalom, heti rendszerességgel. Csóka András vezeti.

Bérmálást tervez június 5-én szombat este a Kelenföldi Szent Gellért templom, melyhez 7 alkalmas felkészülési lehetőséget biztosítunk itt a kápolnában. Várjuk a hitüket gyakorló fiatalok jelentkezését, vagy olyan idősebbekét is, akiknek valami miatt elmaradt a bérmálásuk. Azok is jelentkezhetnek, akik már bérmálkoztak, de szeretnék felújítani, felszítani magukban bérmálásuk kegyelmeit.

Mind az elsőáldozásra, mind a bérmálásra február 14-én vasárnap estig lehet jelentkezni György atyánál.

 Szeretettel hívjuk a híveket 2021. február 13-án, szombaton 15 órakor a Betegek Világnapja alkalmából bemutatandó szentmisére a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomba, melyet a Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete és a Dr. Batthyány László Orvoskör Közhasznú Egyesület szervez. Misét celebrál: Szkaliczki Csaba Örs O. Cist. plébános atya, az egybegyűlteket köszönti: Dr. Faragó István, a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének elnöke.

A szentmisén lehetőség lesz általános feloldozásban részesülni. Kérjük, hogy a résztvevők tartsák meg a járványügyi előírásokat! A szentmise élőben követhető lesz a Budai Szent Imre Plébánia Youtube csatornáján, ugyanitt később felvételről is megtekinthető. Imádkozzunk együtt betegségben szenvedő embertársaink gyógyulásáért, lelki üdvéért!                                                Rozványi Balázs

Kitekintő 2021.febr.2.

1. Ferenc pápa vasárnap az Angelus után fontos bejelentést tett: bevezeti a nagyszülők és idősek világnapját, mely mindig július negyedik vasárnapján lesz. Az erről szóló tudósítás a Magyar Kurírban olvasható az alábbi linken:

A nagyszülők és idősek világnapja

2. A 777 weblapon az amerikai püspökök nyilatkozata olvasható amit Joe Biden amerikai elnökhöz írtak.

Az amerikai püspökök nyilatkozata

3. Varga László megyéspüspök január 30-kán szombaton az Irgalmasság Házában tartott lelkigyakorlata a Kaposvári Egyházmegyei Stúdió You Tube csatornáján nézhető meg:

„Miért szeretem az Egyházat?”

Hírek jan.31.

Január 31-től kezdve már csak a fél 10-es szentmisére kérjük a regisztrációt, az esti 6-os szentmisén a kis létszám miatt az előzetes jelentkezésre egyelőre nincs szükség.


Február 2-án a felnőtt hittan órát Birher Nándor tartja, online közvetítjük, este ½ 7 órai kezdettel.


Minden hétköznap 5–7 óra között a kápolnában csendes szentségimádás várja az elcsendesedni vágyókat.


Első csütörtökön egész nap a papi hivatásokért imádkozunk. Reggel a szentmise erre a szándékra lesz felajánlva, este pedig a szentségimádás végén a szokásos módon hivatásokért könyörgünk.


A héten első péntek, este 6-kor is van szentmise, 5-től gyóntatás. Első szombaton pedig reggel 7-kor szentmise van, nem igeliturgia.   


A héten zajlik a kápolnában a kísért imádság hete (KIH). Ebből az alkalomból ismét hívunk mindenkit, hogy imáival, a szentségimádáson való részvételével támogassa a lelkigyakorlaton részt vevő 12 közösségi tagot és 5 kísérőt.


Elsőáldozást tervezünk május végére vagy a vírushelyzettől függően június elejére, esetleg szeptemberre, melyre várjuk a misére járó gyerekek jelentkezését. A felkészülés nyolc alkalom, heti rendszerességgel. Csóka András vezeti.

Bérmálást tervez június 5-én szombat este a Kelenföldi Szent Gellért templom, melyhez 7 alkalmas felkészülési lehetőséget biztosítunk itt a kápolnában. Várjuk a hitüket gyakorló fiatalok jelentkezését, vagy olyan idősebbekét is, akiknek valami miatt elmaradt a bérmálásuk. Azok is jelentkezhetnek, akik már bérmálkoztak, de szeretnék felújítani, felszítani magukban bérmálásuk kegyelmeit.

Mind az elsőáldozásra, mind a bérmálásra február 14-én vasárnap estig lehet jelentkezni György atyánál.


Kitekintő 2021.jan.26.

1. A piarista.hu honlapon interjút olvashatunk a 93 éves dr. Kerényi Lajos piarista szerzetes atyával, akinek aktivitását csak lefékezte, de nem állította meg a koronavírus járvány. Lelkészként aktívan szolgál kilenc budapesti kórházban, horgászik, és várja, hogy újra focizhasson. A vele készült interjú elérhetősége:

Kerényi Lajos piarista atya


2. Józsa Judit kerámiaszobrász Galériájában (1054 Bp. Városház u. 1.) még ezen a héten (január 30-ig, szombatig) megtekinthető a “Magyar Betlehem” c. időszakos kiállítás.

Akik személyesen nem tudják ezt a kiállítást megtekinteni, azok részére ajánlom a YouTube linken elérhető kb. fél órás filmet. Ebben Józsa Judit segítségével betekinthetünk a kiállításba, ahol 21 művész 26 alkotását mutatja be:


3. A 777 weblapon több olvasásra érdemes cikk található. Innen a Dunakeszin szolgáló Balázs András atyát bemutató írást emeltük ki, aki jelenleg a Honvéd-kórházban lát el önkéntes szakápolói feladatokat. Hivatását nem hagyta hátra, önkéntes szakápolói munkája mellett lelki segítséget is nyújt a betegeknek. A cikk elérhetősége:

Ápolóként harcol a koronavírus ellen egy magyar pap


Járványügyi tájékoztató 2021. márc. 8-tól

– Erdő Péter március 5-én kiadott, egyházmegyénkre vonatkozó járványügyi rendelkezései értelmében kápolnánkban a nyilvános liturgiák (szentmisék, keresztúti imádság) március 8-a hétfőtől szünetelnek. Tehát mindannyian felmentést kaptunk a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, keressünk azonban a vasárnap megszentelésére más módot (online szentmise, közös családi imádság, Szentírásolvasás, rózsafüzér stb.)

– Bátorítjuk a híveket, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szentmisékbe. Továbbra is vasárnap fél 10-kor közvetítjük a kápolnai szentmisét a kápolna YouTube-csatornáján, de a televízióban és az interneten számos egyéb szentmiseközvetítés is elérhető.

– A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért nyitva maradhatnak. Ennek köszönhetően továbbra is van lehetőség szentségimádásra kápolnánkban hétköznap 5-től 7-ig. Nagyon ajánljuk, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.

A hittanórákba és a keresztúti imádságba csak online lehet bekapcsolódni. Áldozni egyelőre nem lehet, csak kivételes esetben.

A püspöki rendelkezés szövege ITT olvasható. Ebben az új vírushullámban újra komoly hívást kapunk, hogy mélyítsük el Atyánkba és gondviselésébe vetett bizalmunkat, személyes imánkat, tudatos húsvéti készületünket, és találékonyan keressük az egymásra figyelő szeretet lehetőségeit.