Kitekintő 2021.szept.8.

  1. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hivatalos weblapján figyelemmel kísérhetjük az aktuális eseményeket:
    IEC 2020
  2. Bese Gergő atya blogbejegyzését olvashatjuk a 777 weblapon a NEK Hősök terén megrendezett nyitómiséjéről. Számára külön öröm volt az is, hogy ezen a napon iktatták be három település plébánosává
    Ez egy csoda volt
  3. Dwight Longenecker atya elmélkedését olvashatjuk napjainkat érintő kérdések bemutatásával a Katolikus.hu weblap Lelkiség rovatában. Címe:
    Gyűlöld a bűnt, szeresd a bűnöst! Tényleg?
  4. A Magyar Kurír Megszentelt élet rovatában olvashatunk lelki adoptálás mozgalomról, amely néhány éve kápolnánkban is elindult. A mozgalmat Puskás Antal pálos tartományfőnök mutatja be. A cikk címe:
    Imádság a gyermekekért, akiket mi nem, de Isten ismer
  5. Szeptember 11-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus margitszigeti családi napjának fináléjában felcsendülő dicsőítés mindenki számára érthető nyelvezete tökéletes hidat képez a testvérek között és a teológiai szakadékok fölött. Ezúttal a katolikusok vendéglátásában jön létre a keresztények párbeszéde, egymással és Istennel. Erről ír Gável András Prazsák Lászlónak a: Dicsérettel jövünk eléd című dalával kapcsolatban. A cikk a Vasárnap.hu pengető rovatában jelent meg:
    Amint Jézussal találkozunk, átadhatjuk neki az életünket

Indul a NEK

A kápolna hírei

Szeptember 5-én az Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséje miatt, Erdő Péter bíboros úr rendelkezése értelmében Budapest templomaiban nem lesznek megtartva az esti szentmisék, mert a papság a NEK nyitómiséjén vesz részt. Ugyanebből az okból maradnak el a szentmisék egész Budapesten szeptember 12-én délelőtt, amikor Ferenc pápa celebrálja a NEK záró szentmiséjét. Ezen a vasárnapon kápolnánkban csak este 7-kor lesz mise.

A szentségimádások csak szeptember 13-ával kezdődnek. Mindenkit hívunk és buzdítunk, hogy a NEK hetében vegyen részt a Kongresszus programjain. Értékesebbnél értékesebb és olyan sokszínű programok várnak bennünket, mint maga az egyházunk.


A NEK hírei

A főbb programok időpontjai és helyszínei:

Ünnepélyes megnyitó és szentmise elsőáldozással: szeptember 5. vasárnap 15.00-18.00, Hősök tere (kapunyitás: 12.30, felvezető program 13.30-tól)

Kongresszus: szeptember 6-10. általában 8.45-15.30, Hungexpo

Szentmise és eucharisztikus, gyertyás körmenet: szeptember 11. szombat 17.00-21.00, Kossuth tér (- Hősök tere) (kapunyitás: 14.00, felvezető program 15.00-tól)

Ünnepi záró szentmise Ferenc pápával: szeptember 12. vasárnap 11.30-13.00, Hősök tere (kapunyitás 6.00, felvezető program 9.00-től)


A Kongresszust nagyon sok érdekes és értékes program kíséri, amikre bármikor el lehet látogatni, érdemes ezek között nézelődni, válogatni.

– Szent István téren rendezik meg a hagyományos Szent István Könyvhetet, emellett több egyházmegye, szakrális kiállító mutatja be tevékenységét, portékáit és helyet kapnak itt a hungarikumok is. A vásári faházak mellett a téren egy szabadtéri színpad is helyet kap, amelyen a vásári kiállítók bemutatóit és a kongresszus, valamint az Ars Sacra Fesztivál programjait élvezhetik a látogatók.

A Bazilika mellett a Pálos rend történetét bemutató kiállítás is megtekinthető egy rendhagyó, autóbuszban elhelyezett, többnyelvű interaktív tárlatnak köszönhetően. Az érdeklődők az esztergomi Prímás Pince ízletes ételeit és italait fogyaszthatják.

– Hétköznap délutánonként 15.00 és 21.00 óra között két színpadon, az Örs vezér terén és a Széll Kálmán téren lesznek koncertek, tanúságtételek.

– Párhuzamosan zajlik az Ars Sacra fesztivál számos helyszínen, színes programokkal. Ezek egy részére előzetes bejelentkezés szükséges!

– Hétfőtől péntekig minden este filmvetítések lesznek az Ars Sacra Filmfesztivál keretében a Tabán moziban. A program ingyenes, de a pénztárban regisztrációs jegyet kell váltani.

– Szerdán este 5 órától a budapesti plébániákon lesz szentmise különböző nyelveken.

– Csütörtökön 19.00-21.00 óra között a Szent István Bazilikában közösségek szentségimádása lesz az országban működő nagyobb közösségek, lelkiségi mozgalmak tagjaival. Eközben több helyszínen, a Bazilikában és körülötte gyónási lehetőség.

– Szombaton 10.00-15.00 óra között Családi nap a Margitszigeten minden korosztály részére.

Gyakorlati tudnivalók (kivonat a NEK tájékoztatójából):

  • jegyek: a belépésnél a jegyet kinyomtatva vagy okostelefonon kell majd bemutatni. Személyi igazolványt is mindenképp vigyünk magunkkal!
  • beléptetés: a misékre kb. 2 órával a kezdés előtt érdemes érkezni a beléptetés és átvizsgálások miatt (ld. fent), a kezdés előtt felvezető műsorok lesznek.
  • vinnivalók: ételt, italt (műanyag flakonban), kisméretű, összecsukható kisszéket lehet és ajánlott vinni, mert a Hősök terén ülőhelyet nem biztosítanak a szervezők. Kerékpárt, rollert, nagy hátizsákot nem engednek bevinni!
  • mosdó: minden szektorban gondoskodnak külön mellékhelyiségről. 
  • járványügyi korlátozások: a NEK egyik rendezvényén való részvételhez sincs jelenleg szükség védettségi igazolásra, de a szervezők kérik, hogy felelős magatartásával mindenki járuljon hozzá saját maga és a többi résztvevő egészségének megóvásához. 
  • csoportinformációk: a Karolinás csoport tagjai önállóan érkeznek a helyszínre, majd a kijelölt szektorban találkozunk!
  • megközelítés: a lezárások miatt ajánlott tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog megközelíteni a helyszíneket, parkolni a környéken nem lehet
  • tolmácsolás: rádiófrekvencián közvetítik a tolmácsolást, érdemes erre a célra valamilyen eszközt vinni (feltöltött telefon, rádió + fülhallgató)

A biztonsági előírásokat kérjük, hogy mindenki alaposan tanulmányozza át, mit lehet, mit nem lehet bevinni! (programfüzet 123. oldal)

Applikáció: érdemes az ingyenes IEC2020 applikációt okostelefonra letölteni, melynek segítségével könnyen és gyorsan tájékozódhatunk a Kongresszust érintő legfontosabb hírekről, információkról. Az Android és iPhone készülékre ingyenesen letölthető, hatnyelvű alkalmazás főbb funkciói:

  • gyorsan és egyszerűen elérheted jegyeidet a bejelentkezés után
  • könnyen kereshetsz helyszínekre, előadókra és programokra
  • megnézheted a rendezvényterületeket, szektorokat
  • a liturgiák szövegét és énekeit több nyelven követheted
  • naprakész információkat és híreket olvashatsz
  • megtalálhatod az információs pontok nyitvatartását és pontos helyszínét

***

A programokról az iec2020.hu honlapon a “program” és a “hírek” fül alatt lehet bővebben olvasni, ill. letölthető a teljes NEK-Programfüzet innen, a Liturgikus füzet pedig innen. A programokról készített rövid ismertetőket a levelezőlistára kiküldtük, de a kápolnából is pár kinyomtatott példány elvihető.

Heti híreink

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezései értelmében július 4. vasárnaptól nem kell maszkot viselni a templomokban, ill. a többi járványügyi korlátozás is megszűnik 


– a héten első péntek: 5-től gyóntatás, reggel 7-kor és este 6-kor is lesz szentmise.


– jövő vasárnap, Szent Péter és Pál apostolok ünnepéhez kapcsolódóan gyűjtjük a “péterfilléreket” a Szentatya karitatív céljaira


– házasság, szerelem, család, párválasztás témában ajánljuk a lengyel kiadású “Szeressétek egymást” c. újságot, az egyes számok a kápolnából 1-1 hétre elvihetőek. A kölcsönzést jegyezzük fel a kitett lapon. 


június 30-ig hosszabbították meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra  a kedvezményes jegyelővásárlási lehetőséget. Az ingyenes programokra is érdemes mielőbb jelentkezni (jegyet “venni”).

Kitekintő 2021.jún.23.

1. A 777 weblapon olvashatjuk, hogy új köntösben van a 83 évvel ezelőtti NEK himnusz. Korábban a weblap már beszámolt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imázsfilmjének bemutatásáról, amelynek a forgatókönyvét a Kossuth-díjas zene- és dalszerző Kovács Ákos írta. A NEK himnuszában is közreműködött az ismert énekes, amelyet Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Czinke Máté szólóénekesek előadásában ismerhetünk meg. A dallam zenei hátterét az Operaház Zenekara és Kórusa adja. A részleteket a dalról olvashatjuk és meg is hallgathatjuk:

Új köntösben a 83 évvel ezelőtti NEK himnusz


2. Becsüljük meg végre a “nemzet napszámosait” címmel írt cikket a Szemlélek értékmagazin a pedagógusok köszöntése kapcsán. A cikkben a pedagógus pálya jellemzőiről olvashatunk:

A jövő a jelenlegi iskolákban formálódik


3. Isten mindent elmond magáról címmel olvashatunk a Keresztény Élet portálon egy érdekes  gondolatmenetet az adatvédelem és Istennel való kapcsolatunk összefüggésében:

Isten mindent elmond magáról


4. A múlt héten egy Jézusról készített sorozatról olvashattunk a 777 weblap ajánlójában:

Egy sorozat Jézusról – The Chosen

A Jézus életéről, tanításáról szól, de nem csak ő a főszereplő. Nem egy általános Jézus-élete film. Alapvetően a tanítványok és az apostolok szemszögéből nézi az eseményeket, az ő meghívásukon keresztül szólít meg minket is a film, hogy tartsunk Jézussal az útján, legyünk jelen vele. Ez egy igazán átimádkozott filmsorozat. A szereplők nem nagy hollywoodi sztárok, egyszerűen hívő emberek.

A filmről:

A rendező egy mélyen hívő baptista ember, aki ezzel akar evangelizálni. Maga a sorozat adakozásból készült, és úgy is megy tovább, ezért ingyenes, emellett támogatható. (A filmek weblapján látható, hogy az eddigi adakozásból hány epizódot tudnak elkészíteni, illetve az elkészítéssel hol tartanak.) Ebből egy igazán evangelizáló mű jött létre, amelyből 7 évadot terveznek.

A sorozatok pszichológiáját használja fel. Ha több évadon keresztül követünk egy sorozatot, kicsit azzal élünk, beivódik, valahol fontossá válik, megszólítja a mai ember bensőjét. Itt több évadon keresztül követjük Jézust úgy, hogy kicsit vele élünk.

A filmek elérhetősége az alábbi linken található: (jelenleg ingyenesen elérhetően az első évad 8, és a második évad első 5 epizódja):

The Chosen

A filmek magyar nyelvű felirattal való megnézése:

  1. A Start Season1 kiválasztása a lap bal oldalán alul.
  2. Az Episode1 (első rész) kiválasztása a felirat alatti képre kattintással
  3. Ha a film lejátszása elindult, akkor a felirat nyelve kiválasztható:
    Az egér mozgatására a jobb alsó sarokban megjelenik három egymás alatt álló pont. Az egérrel erre kattintva kiválasztható a sokfajta felirat közül a Hungarian.
  4. Mivel a filmek elején is van felirat, ezért célszerű a filmet az egérrel a felirat kiválasztása után előröl indítani.

A nyári szünetben mindenkinek sok hasznos időtöltést, jó pihenést és természetesen jó egészséget kívánunk. A kitekintőt ősszel folytatjuk.

Üdvözlettel

Nardai Katalin, Mészáros Péter, Vancsura Zsolt

Kitekintő 2021.jún.15.

1. „Na végre. Végre egy sorozat, amely bemutatja, hogy Jézus mennyire vonzó. Végre egy tabudöntögető sorozat, amely bemutatja a személyét úgy, ahogy még soha egy film sem.” Nagy Abigél sorozatajánlóját olvashatjuk a 777 weboldalon. (Jövő heti utolsó kitekintőnkben a nyári lelki felüdüléshez a teljes filmsorozat elérhetőségét megadjuk.)
Egy sorozat Jézusról


2. Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra. A Magyar Kurír oldalain olvashatjuk az MKPK Titkárságának közleményét a pápa látogatásával kapcsolatban:
Az MKPK Titkárságának közleménye


3. Egy gyönyörű verset olvashatunk Lackfi Jánostól, aki ezúttal az Isten-moziról ír „Jóéjtpuszi” könyvében:
Isten, mint bűvész


4. Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója is részt vett a május 27-29. között megrendezett, a Párkapcsolati kultúra és demográfia című online konferencián. A háromgyermekes édesanya egy roppant tanulságos beszámolót tartott arról, hogy mit is jelent valójában az átfogó szexuális nevelés, amelyet hazánkra is rá szeretnének kényszeríteni. Erről olvashatunk a Vasárnap weblapon:
Miről is szól valójában az átfogó szexuális nevelés?


5. A lehetőségeket és az aktuális szabályozásokat figyelembe véve az Ez az a nap! dicsőítő rendezvények szervezői úgy döntöttek, hogy az idei évre meghirdetett időpontban – 2021. július 24-én – egy különleges alkalmat szerveznek. A szabadtéri eseményt Budapest egyik legszebb helyszínén, a budai Vár oldalában található Várkert Bazárban rendezik meg. Az eseményről a Vasárnap weblap Pengető rovatában olvashatunk:
Ez az a nap! a Várkert Bazárban.


A kápolna nyári hírei

A tanév befejezésével a kápolna is nyári üzemmódba áll
át.

A hittanórát a héten kedden Birher Nándor tartja este 7
órai kezdettel. A kápolna YouTube-csatornáján
közvetítjük, de személyesen is részt lehet venni rajta.
Ebben a tanévben ez lesz az utolsó hittanóra.

A ½ 10-es szentmisét utoljára június 13-án közvetítjük
és mostantól nem kérünk regisztrációt a részvételhez.


A nyári vasárnapokon nem lesz 11 órakor szentmise, az
utolsó 11 órás mise június 20-án hangzik el.


A Híradó utolsó száma a 1029., nyáron nem jelentetjük meg. A
levelezőlistát fogjuk használni a fontos hírek, mint például
a NEK szervezési tudnivalóinak a terjesztésére


A minden hétköznap 5–7-ig tartott csendes
szentségimádás
is ezen a héten lesz utoljára. Köszönjük
a szentségőrök áldozatos és kitartó jelenlétét.