Kitekintő 2022.nov.22.

Az Őrtüzek Imádság Háza szervezésében a „Jöjjön el a Te országod” című 8 hetes közbenjáró imádságának utolsó hetében az aktuális boldogságmondás: Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. (Mt 5,10)
A Részletek
A 777 weblapon Papp Miklós vasárnap esti írásában ismét Tolsztoj naplójára reflektál: amely azt a kérdést feszegeti, hogy milyen az igazi és a hamis imádság, és baj-e, ha bevonjuk az érzékeket? A cikk elérhetősége:
Az érzékek felajzása még nem imádság
A Magyar Kurír beszámol arról, hogy El Greco festőművész nagyszabású életmű-kiállítását láthatjuk a Szépművészeti Múzeumban. Sok mindent ki lehetne emelni a hihetetlenül gazdag kiállítási anyagból. A cikk csak ízelítőt ad erről, ezért mindenképpen érdemes venni a fáradságot, és megtekinteni a tárlatot, hiszen a személyes élményt semmi sem pótolhatja.
A múzeumi világ egyik állócsillaga – El Greco a Szépművészetiben
A Magyar Kurírban olvashatjuk, hogy a Gável testvérek – az Eucharist együttes alapítói – szentmisével és ünnepi koncerttel adtak hálát 25 éves keresztény könnyűzenei szolgálatukért november 13-án, vasárnap este a Mátyás-templomban. A szentmisét Varga László püspök betegsége miatt a jubiláló testvérpár idősebbik bátyja, Gável Henrik mutatta be.
Eucharist – A név kötelez!
A Vatican News beszámol arról, hogy Krisztus Király vasárnapján, az Asti városának székesegyházában bemutatott szentmise végén – a helyi egyházakban megtartott ifjúsági világnap alkalmából, – az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa köszöntötte a fiatalokat, valamint ismét imákat kért a meggyötört Ukrajnáért, továbbá a gázai övezetben bekövetkezett tűzvész áldozataiért.
A fiatalok valósítsák meg a béke álmait!

Hírek a 47. hétre

  • Vasárnap este 8-½ 9 Rózsafüzér a békéért a kápolnában.
  • Kedden felnőtt hittan este 7-kor a kápolnában.
  • Adventben ismét lesz Szállást keres a Szent Család.
  • November 28-tól minden hétköznap reggel ½ 7-kor roráte mise lesz.
  • A betlehemes játékhoz keresünk gyerekszereplőket.
  • A felnőttruhák gyűjtését nov.19-én szombaton és 20-án vasárnap, mindkét napon 8.30 és 19 óra között tartjuk a SarokPontban.
  • Nov. 24-én teadélután, november 29-én pedig taizéi imaóra.
  • Nov. 26-án, szombaton 14.00 és 16.30 között adventi koszorúkat készítünk közösen a SarokPontban.
  • December 3-án 15.00-18.00 között lesz a kápolna adventi lelki délutánja.
  • Kérjük a Karolina Egyesület tagjait, rendezzék tagdíjbefizetéseiket.
  • 2023 tavaszán ismét lesz bérmálkozási lehetőség.

Kitekintő 2022.nov.15.

Az Őrtüzek Imádság Háza szervezésében a „Jöjjön el a Te országod” című közbenjáró imádság – a magyar nemzetért és Európáért – aktuális boldogságmondása: Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. (Mt 5,9)
A Részletek
A 777 weblapon Papp Miklós vasárnap esti írásában az irgalmasság testi cselekedetei mellett a lelkire is figyelmeztet mindannyiunkat – természetesen Tolsztojt idézve:
Botrány, ha az embernek csak a testi szükségleteire vagyunk tekintettel
A Vasárnap weblapon olvashatjuk, hogy a Kovács K. Zoltán Alapítvány és a Szikra ProjektKeresztény könnyűzenei workshopot szervezett, amelyen Fábry Kornél atya is előadást tartott. „Olyan zenét kell játszani és olyan éneket énekelni, amely Jézusnak is tetszik.” – emelte ki. Előadásának címe:
Be szeretném temetni az árkokat
A Keresztény Élet portál írásai között olvashatunk az ima erejéről.A cikk írója felteszi a kérdést: Hiszel-e az ima erejében? Abban, hogy amikor Jézushoz imádkozunk szükségeinkben, Ő megsegít? Több millió eset volt már, ami ezt bizonyítja. Mi is tudnánk életünkből erre példát mondani. Van, hogy valamiért nagyon sokáig, kitartóan (Lk 18,1–8) kell imádkozni.
Ima és megtérés.
A Magyar Kurír tudósít arról, hogy november 13-án, – a szegények világnapján – a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában. Beszédét azzal fejezte be, hogy: „Nem tehetünk úgy, mint azok, akikről az evangélium beszél, hogy csak csodáljuk a templom szép köveit, de nem ismerjük fel Isten igazi templomát,az embert, a férfit és a nőt, különösen a szegényt, akinek arcában, történetében, sebeiben ott van Jézus.”
Minden válság lehetőséget kínál a növekedésre!

Hírek a 46. hétre

  • Vasárnap este 8-½ 9 Rózsafüzér a békéért a kápolnában.
  • Kedden felnőtt hittan este 7-kor a kápolnában.
  • Az adventi gyertyagyújtásokra még lehet jelentkezni.
  • Adventben ismét lesz Szállást keres a Szent Család.
  • A felnőttruhák gyűjtését nov.19-én szombaton és 20-án vasárnap, mindkét napon 8.30 és 19 óra között tartjuk a SarokPontban.
  • Nov. 24-én teadélután, november 29-én pedig taizéi imaóra.
  • December 3-án 15.00-18.00 között lesz a kápolna adventi lelki délutánja.
  • Kérjük a Karolina Egyesület tagjait, rendezzék tagdíjbefizetéseiket.
  • 2023 tavaszán ismét lesz bérmálkozási lehetőség.

Kitekintő 2022.nov.8.

Az Őrtüzek Imádság Háza szervezésében a „Jöjjön el a Te országod” című közbenjáró imádság – a magyar nemzetért és Európáért – aktuális boldogságmondása: Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent (Mt 5,8)
A Részletek
A Katolikus ma weblap LELKISÉG rovatában imaéletünket elemzi a közölt írás. A cikk az imával kapcsolatos következő kérdéseket vizsgálja: Mit is jelent imádkozni? Az ima zavaró tényezői és az aggodalmak. Imádság életünk fontos fordulópontjain. A bevezető gondolat: Az évszakok változásához hasonlóan, imaéletünkben is különböző időszakok váltják egymást. A cikk címe:
Állandóan imádkozni
A 777 weblapon olvashatjuk Papp Miklós vasárnap esti írását a sikerről – és az alázatról. Címe:
Aki állandóan a külső sikerért cselekszik, az foglyává válik a divatnak.
A 777 weblapon olvashatjuk a Bibliáról, hogy ez egy könyv, amelynek a lefordításáért emberek az életüket adták, amely a mai napig globális bestseller, és amelyről Jordan Peterson azt mondta, hogy a nyugati civilizáció alapdokumentuma. Az Axióma összegyűjtött 5 olyan érvet, amelyek miatt azt mondhatjuk, hogy a Biblia megbízható forrás.
5 dolog, ami miatt azt mondhatjuk, hogy a Biblia megbízható forrás

Hírek a 45. hétre

  • Vasárnap este 8-½ 9 Rózsafüzér a békéért a kápolnában.
  • Kedden felnőtt hittan este 7-kor.
  • Adventben ismét lesz Szállást keres a Szent Család.
  • December 3-án 15.00-18.00 között lesz a kápolna adventi lelki délutánja.