- A héten első csütörtök. Este 7 órai kezdettel a hivatásokért imádkozunk.
- Első pénteken. 5 órától gyóntatás, 6-tól szentmise.
- Nagyböjtben péntekenként fél 7-től keresztutat járunk.
- Missziós sorozatunk következő részeként, március 14-én, kedden este 6 órai kezdettel Büki Balázs tart előadást.
Szerző: Cini
Kitekintő 2023.febr.20.
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy „Krisztus teste” címmel nagyböjti lelkigyakorlatot szervez a Szent Imre plébánia. A lelkigyakorlatok a Szent Imre Gimnázium Dísztermében, szerdai napokon este 19.30-kor kezdődnek. Időpontjai: március 1. 8. és 29. Három püspök, három este, egy úton húsvét felé. Részletek az alábbi linken olvashatók:
Krisztus teste
A Magyar Kurír beszámolt arról, hogy a helyi egyházak világiakért felelős referenseinek nemzetközi püspöki konferenciáját tartották február 16. és 18. között a Vatikánban. A Szentatya február 18-án, szombaton délelőtt találkozott a tanácskozás résztvevőivel és hosszú beszédet intézett hozzájuk, amelyben elemezte a világi hívek feladatát az Egyházban:
Jézus sem egyedül élte meg nyilvános működését
„Ahhoz, hogy boldog lehessek, állandóan törekednem kell e boldogság felé, és meg kell értenem azt.” írja Tolsztoj a naplójában. Ehhez kapcsolódva a 777 weblapon Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa vasárnap esti írása a boldogságról, a spiritualitásról – és ennek a kettőnek a kapcsolatáról szól:
Ezért maradnak együtt akik együtt imádkoznak.
A Katolikus ma weblap Ferenc pápa gondolatait idézi, melyben arra biztatta a fiatalokat, hogy álljanak ellen a kísértésnek: Arra lettünk teremtve, hogy egymás szemébe nézzünk – ne az okos telefonjainkat bámuljuk. Nem azért teremtette a szemünket, hogy egy virtuális világot bámuljunk, amit a kezünkben tartunk.
A szemünk arra való, hogy örömet sugározzon
Szentnek kell lenni! Mindenkinek ott, ahová az Úr küldte: házastársként, nagyszülőként, kollégaként, tanárként, papként. Bese Gergő atyának a vasárnapi olvasmánnyal kapcsolatos gondolatait olvashatjuk a Vasárnap weblapon:
A szeretet gyakorlása
Kitekintő 2023.febr.14.
- A házasság hetéről – amely idén február 12-19—ig tart – olvashatunk a A Házasság Hete Szervezőbizottsága honlapján. A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg. Részletek:
Tudnivalók a házasság hetéről - A budapesti Szent István-bazilikában „Milyen áldottak vagyunk” címmel – lelkinapot tartott a Szeretetláng mozgalom. A lelkinapon ébresztő-, bátorítást-, vigaszt nyújtó gondolatok, tanúságtevő történetek, közösen mondott imák, és énekek váltották egymást, amelyen Jim Blount exorcista atya is részt vett. Az esemény beszámolóját a Magyar Kurír oldalain olvashatjuk:
Milyen áldottak vagyunk - A Vatican News írt arról, hogy idén 31. alkalommal volt a Betegek Világnapja, melyet február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony ünnepén tartottak, miután Szent II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte a világnapot. Ferenc pápa a világnapra „Viselj rá gondot!” címmel üzenetet írt:
Az igazi szamaritánus a rászoruló gondját viseli - A 777 weblapon olvashatjuk, hogy ha meggyőződéssel és teljes szívvel éneklünk Jézus hatalmáról, és dicsérjük Őt, az valódi szabadságot hozhat az életünkbe.
A Jézust magasztaló ének nagy erőt rejt magában és szabadulást hoz - A Házasság Hetéhez kapcsolódva február 14-én este 8.00 órakor tartja a Hegedűs házaspár a 39-dik online házikoncertjét. Részletek, és a megadott időpontban a koncert az alábbi YouTube linken érhető el:
#39 Hegedűs Házikoncert
További tájékoztatás a koncertekről:
hegedusendre.hu
Teremtésvédelmi híreink
Örömmel adok hírt arról, hogy a Szent Gellért plébánia teremtésvédelmi csoportja után a Szent Imre plébánia SZIE Zöld Köre is aktivizálódott, és mindkét csapat tele van ötletekkel teremtett világunk megóvása érdekében. Ez persze nem jelenti azt, hogy közösségi helyszíneiken olyan szinten mindenre kiterjedő szelektív hulladékgyűjtésre van lehetőségük, mint itt a Karolinán, használjuk ki tehát ezt a lehetőséget mi is, és ötleteljünk tovább!
Hogy hogyan kapcsolódik az ökológiai válság megoldására való törekvés keresztény meghívásunkhoz, ahhoz sok szeretettel ajánlom az alábbi konferencia előadásait, különös tekintettel Nobilis Márió atya megszólalására, ami a 34. percnél kezdődik:
https://www.youtube.com/watch?v=bSGAqRLcCsA
A teremtésvédelem azonban nem csupán a helyes hulladékkezelésről szól: a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület autómentes nagyböjtre hívja a közösségeket. Próbáljuk minimalizálni az autóhasználatot, ha mégis muszáj, tele autóval induljunk neki: ez is könnyebben megoldható egy jól működő közösségben.
Aki pedig szeretne jobban megismerkedni a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel, annak sok szeretettel ajánlom a www.teremtesvedelem.hu oldalt és a Teremtésvédelem facebook-oldalt. Ezeken sok egyéb mellett a Naphimnusz Műhely alkalmairól is lehet olvasni, ahol személyes találkozásra is lehetőség van az egyesület tagjaival. A következő előadást Halupka Gábor geológus tartja február 14-én este fél 7-kor a Sapientia Hittudomány Főiskolán A NYUGALOMTÓL A KÉTSÉGBEESÉSIG – S TOVÁBB A CSELEKVÉS FELÉ címmel (előtte 6-tól szentségimádás az első emeleti kápolnában).Aki pedig valóban cselekedne teremtett világunk megóvásáért, annak szívesen állunk rendelkezésére a továbbiakban is.
Szeretettel,
Réffy Juli
Hírek a 2023. év 7. hetére
- Vasárnap esténként a 7 órás mise után rózsafüzért mondunk a békéért
- Felnőtt hittan legközelebb kedden lesz
- Idén is megrendezzük a Házaskurzust
- Február 14-én, este 6 órai kezdettel szerelmesek miséje a kápolnában
- Február 16-án, csütörtökön este 6-kor Fejér Kinga mesél a perui missziós tapasztalatairól.
- A kápolna nagyböjti lelki délutánja március 25-én, 3 órakor kezdődik.
Kitekintő 2023.febr.7.
A 777 weblapon Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa felrázó vasárnap esti írásában Tolsztojra hivatkozva írja, hogy társadalmunkból kiveszett az elpuhultság bűntudata. A cikk címében felteszi a kérdést:
Miért nem gyónjuk meg, hogy semmit sem sportolunk?
A Magyar Kurír olvashatjuk Erdő Péter bíboros február 5-i szentbeszédét, amelyet a Budapest-Külsőferencvárosi Szent Kereszt-templomban bemutatott szentmiséjén mondott el:
Az élő közösséget mi magunk tudjuk megteremteni, a Szentlélek segítségével
Kipke Tamás katolikus újságíró édesapjára, illetve a tőle kapott világlátásra emlékezik a Keresztény Élet portálon írt írásával. Egy gondolat a cikkből: nem az az igazi romlás, ha életünk gyakorlata alatta marad az elveinknek, hanem ha az elveinket leszállítjuk mindennapi életünk színvonalára. Az érdekes cikk:
Háttérsugárzás
A híres ördögűző, Gabriel Amorth atya szerint II. János Pál ördögűző is volt, akit az ördög gyűlölt és rettegett. A Katolikus Ma weblap Lelkiség rovatában olvashatjuk: János Pál pápa gyakorolta az ördögűzést, és figyelmeztette az emberiséget: Az ördög aktívabb, mint valaha!:
Hogyan bőszítette fel II. János Pál pápa az ördögöt