Kitekintő 2026.03.17.

  1. Zarándok ma honlapon olvashatjuk, hogy a betlehemi Születés-barlang felújítását egy közös nyilatkozatban jelentette be a Szentföldi Ferences Kusztódia és a Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarkátus. A nyilatkozat szerint az Örmény Patriarkátus és a palesztin hatóságok is részt vesznek a munkálatokban.
    Szentföld: felújítják Jézus születésének barlangját
  2. Magyar Kurír weblapján olvashatjuk, hogy Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét helyezték el Budapesten, a belvárosi ferences templomban március 13-án, pénteken. Aznap Udvardy György veszprémi érsek vezetésével, fiatalok csoportjainak közreműködésével jártak keresztutat. „Krisztus keresztútját járjuk Magdi életére reflektálva” – mondta Udvardy György a keresztút indulásakor. A fiatal vértanú életpéldája nyomán a résztvevők feltették maguknak a kérdést: Mi a legfőbb parancs az életemben?
    Elhelyezték Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét a pesti ferenceseknél
  3. 777 weblap Életed kérdései rovatában Szilágyi Szabolcs atya és Gájer László atya válaszol az olvasók által feltett kérdésekre. A legutóbbi bejegyzésben arról olvashatunk, hogy mit tanít az Egyház az együttélésről, a szexualitásról és a családtervezésről – és hogyan lehet mindezt valóban megélni a mai világban? Sok fiatal keresztényben merülnek fel ezek a kérdések, mégis ritkán beszélünk róluk nyíltan.
    Jegyesként együtt élni – tényleg erkölcstelen? És valóban bűn minden fogamzásgátlás a házasságban?
  4. Vannak terveink az életre, de igazán soha nem úgy alakulnak dolgaink, ahogy szeretnénk. Gyakran mondják: ember tervez, Isten végez. Milyen igaz, talán nincs is más dolgunk, mint elfogadni azt, ami adatik. Szkladányi Endre szalézi szerzetesnek készült. Túl a második ideiglenes fogadalmán, 4 éves jelölt idő után, egy lelkigyakorlaton találkozott Andreával. Szerelmük mindent felülírt: a római felmentés után házasodtak össze, ma 9 gyermeket nevelnek. Endre tanár a Vakok Iskolájában és pékmester, Andi főállású édesanya, minden hajnalban frissen süti a kenyeret a családnak. A filmben napkeltétől napnyugtáig kísérhetjük az életüket.
    Szkladányi Endre és Andrea története – Isten kezében
  5. Vasárnap internetes újság Pengető rovatában olvashatjuk, hogy a napokban látott napvilágot egy videó a YouTube videómegosztón, ahol az izraeli származású Emanuel Roro együtt dicséri Jézust az iráni származású Ojeny Sarkissian énekesnővel. Az előadás egyik érdekessége, hogy félig héber, félig perzsa nyelven éneklik, miközben a képsorok alatt végig olvasható az angol felirat.
    Együtt énekel Jézusnak egy iráni és egy izraeli énekes

Heti híreink márc. 15–22.

  • „A szentségimádás iskolája” című felnőtthittant szerdánként 7 órakor tartjuk a kápolnában.
  • Nagyböjtben péntekenként este fél 7-től, a szentségimádás utolsó fél órájában keresztutat járunk a kápolnában.
  • Dr. Gál Péter atya bejárós nagyböjti lelkigyakorlatot tart a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánián március 26–28. között.
  • Az ukrajnai családok javára kezdeményezett gyűjtésre 220.000 Ft adomány gyűlt össze.
  • Gyógyítás, gyógyulás, újjászületés címmel Gorove László és Kriszta tartanak nagyböjti lelkigyakorlatot a Szent Imre Gimnázium dísztermében. A háromalkalmas előadássorozat utolsó alkalmára március 18-án kerül sor, este ½ 8 órai kezdettel.
  • A vasárnapi ½ 10-es mise után Családos Tízórai a SarokPontban.
  • A Szentimrevárosi Egyesület „Művészetek Szerelmesei” Rajzklubjának Nagy Absztrakt című kiállítása március végéig tekinthető meg a következő időpontokban: hétfőnként 10.00–12.00 közt, péntekenként 13.00–14.30 közt és vasárnaponként 10.30–12.00, illetve előre egyeztetett időpontban.
  • Március 29-én vasárnap a ½ 10-es mise után karolinás darts-bajnokságot szervezünk a SarokPontban.

Kitekintő 2026.03.10.

  1. Zarándok ma honlapon a Nagyböjti Ráhangoló mai részében Böjte Csaba ferences szerzetes Csíksomlyóról köszöntötte a hallgatókat. A nagyböjt idei lelki útját Szent Ferenccel való zarándoklatként mutatta be: a világ bajaira a szeretet, az Isten felé fordulás és a kiengesztelődés lehet a gyógyír. 
    Az emmauszi úton járva
  2. Magyar Kurír weblapján olvashatjuk, hogy a kaposvári Plébániai Unió papjai lelki-napra hívták a híveket, hogy együtt készüljenek húsvétra. A Szent Kereszt-templomban az idei alkalom vendége, Székely János szombathelyi megyéspüspök előadásában arra hívta a jelenlévőket, gondolják végig: milyen forrásokból meríthetnek erőt, hogy a szívükből ne fogyjon ki a remény, a derű és a nagylelkűség.
    Honnan meríthetünk erőt?
  3. 777 weblapon egy villamosmérnök nem mindennapi történetével ismerkedhetünk meg. Ez a villamosmérnök gyanútlanul dolgozott egy autón, amelyről csak annyit tudott, hogy majd egy VIP személy fogja használni. Aztán kiderült, hogy nem is akárki, hanem maga a Szentatya!
    Nem is tudta, hogy a pápa új autóján dolgozik
  4. Vatican News honlapján olvashatjuk, hogy XIV. Leó pápa a Corriere della Sera nevű olasz napilap alapításának a 150. évfordulója alkalmából írt levelében kiemeli, hogy a mesterséges intelligencia korában se mondjanak le a hitelességről, a források átláthatóságáról. Azt is írta, hogy tartsák tiszteletben az újságírók szerepét és az olvasók méltóságát, ápolják az elbeszélés emberi dimenzióját, amelyet csak a tapasztalat adhat meg.
    Hiteles és emberi tájékoztatást!
  5. JEL internetes újságban olvashatjuk, hogy Isten egyik legdrágább ajándéka a mindennapi kenyér, az étel és az ital, amit nap mint nap az asztalunkra helyez. Böjtben ideig-óráig lemondhatunk a kenyérről, de a vízről nem mondhatunk le, mert ha nem iszunk, előbb-utóbb megszomjazunk, kiszáradunk, szomjan halunk. Szomjúság ellen pedig nincs más orvosságunk, csak a tiszta forrásból fakadó, éltető víz. Böjti projektnek is kiváló lehet, többet törődni a szomjazókkal, akik minduntalan Jézus ítéletkor elhangzó szavait juttatják eszünkbe: „szomjaztam és innom adtatok” (Mt 25,35)
    Isten itala

Heti híreink márc. 8–15.

  • „A szentségimádás iskolája” című felnőtthittant szerdánként 7 órakor tartjuk a kápolnában.
  • Nagyböjtben péntekenként este fél 7-től, a szentségimádás utolsó fél órájában keresztutat járunk a kápolnában.
  • Dr. Gál Péter atya bejárós nagyböjti lelkigyakorlatot tart a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánián március 26–28. között.
  • Az ukrajnai családok javára kezdeményezett gyűjtésre 220.000 Ft adomány gyűlt össze.
  • Gyógyítás, gyógyulás, újjászületés címmel Gorove László és Kriszta tartanak nagyböjti lelkigyakorlatot a Szent Imre Gimnázium dísztermében. A háromalkalmas előadássorozat következő alkalmaira március 11-én és 18-án kerül sor, este ½ 8 órai kezdettel.
  • A vasárnapi ½ 10-es mise után Családos Tízórai a SarokPontban.
  • A Szentimrevárosi Egyesület „Művészetek Szerelmesei” Rajzklubjának Nagy Absztrakt című kiállítása március végéig tekinthető meg a következő időpontokban: hétfőnként 10.00–12.00 közt, péntekenként 13.00–14.30 közt és vasárnaponként 10.30–12.00, illetve előre egyeztetett időpontban.
  • Március 29-én vasárnap a ½ 10-es mise után karolinás darts-bajnokságot szervezünk a SarokPontban.

Kitekintő 2026.03.03.

  1. Zarándok ma honlap Hitélet rovatában olvashatjuk, hogy a világ katolikusai december 1-jén ünneplik Szent Charles de Foucauld emléknapját, akinek az imában, szegénységben eltöltött élete és rejtett szentsége ma is erőteljesen szól hozzánk. De a sivatag, a magány és a szentség előtt történt egy beszélgetés, amely mindent megváltoztatott.
    Hogyan vezetett egyetlen gyónás Charles de Foucauld, a sivatag szentje megtéréséhez
  2. Magyar Kurír weblapján olvashatjuk, hogy 2025 őszén A szeretet dallamacímmel podcastsorozatot indított a Magyar Katolikus Egyház, melyben Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével beszélgetnek aktuális témákról. A kéthetente közzétett adások műsorvezetője Kuzmányi István állandó diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője. Az aktuális (9. rész ) témája az élet szentsége, méltósága és védelme az emberi élet végén:
    Eutanázia és a jó halál kegyelme
  3. 777 weblapon az e heti Életed kérdései rovatban reményről, kitartásról és a családi egység kereséséről olvashatunk Szilágyi Szabolcs és Gájer Lászlóválaszaiból. Kétségek az imában, hitkülönbségek a házasságban – vajon mit tehetünk, amikor a hitünk meginog, vagy amikor a családunk nem osztozik benne? Kiderül: az ima nem vész kárba, még a bizonytalanság idején sem, és a hitet a leginkább szeretetteljes, türelmes jelenléttel lehet továbbadni.
    Ima hit nélkül és hitetlen férj a családban
  4. Vatican News honlapján olvashatjuk, hogy február 26-án csütörtökön a Budapesti Központi Papnevelő Intézet dísztermében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatták P. Szentmártoni Mihály SJ pasztorál-pszichológia professzort, a római Pápai Gergely Egyetem emeritus tanárát.
    A Pázmány-egyetem díszdoktorává avatták P. Szentmártoni Mihályt, egykori munkatársunkat
  5. JEL internetes folyóirat Lelkiség rovatában olvashatjuk Csatári Bence írását: Vatikán egy magyar bencés szemszögéből címmel. Kevés magyar embernek adatott meg olyan érdekes karrier a Vatikánban, mint Somorjai Ádám – „civil” nevén Somorjai Árpád Béla – bencés szerzetesnek, történésznek, aki a papi és a tanári hivatást is magáénak vallja. Életéről, hivatásáról, kihívásairól és örömeiről Elmer Istvánnal beszélgetett, akivel osztálytársak voltak az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban, s ezeknek a bensőséges, ám ezzel együtt tartalmas eszmecseréknek a gyümölcse lett két kötet is: a Három pápa magyar írnoka és a Róma, Vatikán, ahogyan megéltem 1984–2016. A kettő közül most előbbiről szólunk néhány gondolatot.
    Vatikán egy magyar bencés szemszögéből.

Hírek március első hetére

  • Március 5-e első csütörtök, este 7–8 között papi hivatásokért van a szentségimádás. 6-án első péntek: este hatkor is van szentmise, előtte 5-től gyóntatás.
  • 7-én, első szombaton reggel szentmise van.
  • „A szentségimádás iskolája” című szerdai felnőtthittan 7-kor kezdődik.
  • Nagyböjtben péntekenként este fél 7-től, a szentségimádás utolsó fél órájában keresztutat járunk a kápolnában.
  • A múlt vasárnapi perselygyűjtés teljes összege a katolikus iskolák támogatására ment. A kápolnában 220.000 forint gyűlt össze.
  • A dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház idén nagyböjtben is megszervezi online lelkigyakorlatát. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig, febr. 18. – ápr. 5. között.
  • Dr. Gál Péter atya bejárós nagyböjti lelkigyakorlatot tart a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánián március 26–28. között
  • A vasárnapi ½ 10-es mise után Családos Tízórai a SarokPontban.