Hírek jan. 10., vas.

Mélyen megrendülve Isten nagysága és érthetetlensége előtt, de rendíthetetlenül bízva az Ő szeretetében tesszük közzé a hírt, hogy december 12-én a 10 éves Alpár Terkát, Alpár Alán és Piroska ötödik gyermekét, Isten magához szólította a saját közvetlen társaságába, az örök szeretet országába. Temetése január 8-án délelőtt szűk családi körben történt, ugyanezen a napon hálaadó szentmise keretében búcsúzhattunk tőle a Szent Imre templomban, megköszönve az Istennek mindazt a sok ajándékot, amit Terkán keresztül adott és folyamatosan ad nekünk. Gyászukban osztozunk, imáinkkal kísérjük az itt maradt családtagokat.                                      a Szerkesztőség    

A szentségőrök csapatába további jelentkezőket keresünk! Kápolnánkban minden hétköznap 5–7 óra között szentségimádást tartunk, melyhez minden órában két szentségőr szolgálatára van szükség. A jelenleg szolgáló 17 fővel ezt nehezen tudjuk biztosítani (ez heti 40 óra szolgálatot jelent).

A következő időpontokban lenne szükség a szolgálat vállalására: hétfőn 18.00-19.00, kedden 17.00-18.00, szerdán 17.00-19.00. Lehet heti, kétheti, havi rendszerességgel is vállalni, mindenkit szívesen fogadunk! Aki szívesen csatlakozna, keresse Nardai Katit (06 20 999 3851), Gyuri atyát vagy Szkladányi Lászlót.

Folytatódnak a keddi hittanórák, továbbra is online, este ½ 7 órai kezdettel. Január 12-én Gyuri atya tartja, január 19-én Birher Nándor, felváltva.

Kápolnánkban 2021. január 31. – február 5. között online szervezett kísért imádság hete lesz, mely egy mindennapokban végezhető, személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlat. Ha nincs időd vagy lehetőséged kiszakadni a hétköznapokból, de szívesen mélyítenéd az Istennel való kapcsolatodat, a lelkigyakorlat kiírását és a jelentkezési lapot megtalálod itt. Jelentkezési határidő: január 24. Ha bármi kérdés felmerül, szívesen válaszolok (salacznadine@gmail.com).         Arendtné Salacz Nadine

Helyesbítés: a szilveszteri beszámolóból sajnálatosan kimaradt, hogy február 24-én temettük a sokak által ismert idős testvérünket, Czirjék Józsefnét, Gizellát.     Gyuri atya

Vízkeresztkor megünnepeltük, hogy Jézus Krisztus megjelent földünkön, világunkban, hétköznapi életünkben, otthonunkban. Ezért indult innen a házszentelés, lakásszentelés szokása. Erre szívesen hívjuk fel főként azok figyelmét, akik új lakásba költöztek, vagy régen volt náluk lakásszentelés. Jelentkezés Gyuri atyánál.

Árpádházi Szent Margitot ünnepelve életének egykori színhelyén, a margitszigeti kolostor romjai között szabadtéri szentmisét mutat be Bíboros főpásztorunk január 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor.          Gyuri atya

A kápolnatakarítást január 8-án a cserkészek, 16-án pedig a Csóka és Schuszter család vállalták. Köszönjük.

Futakfalvi Bea   

 A Karolina Egyesület hálásan köszön minden adományt a SarokPont befejezési munkáihoz. A felajánlásutalható, ill. a kápolnában kihelyezett külön adománydobozba bedobható. Az adományokról igény esetén adóigazolást is tudunk adni.  A Karolina Egyesület bankszámlaszáma:

OTP Bank: 11711034-20811943

A közlemény szövege: SarokPont adomány A Karolina Egyesület elnöksége nevében köszönettel és szeretettel:                                Szabó Zsolt István (Szabsi)