SarokPont

A Karolina út és Bocskai út sarkán lévő régi kávézó 2019 novemberében a Karolina Egyesület és a Dr. Boda László Alapítvány közös tulajdonába került. Kápolnánk hívei egy újabb közösségi térrel gazdagodtak.

A helyiség elnevezésére ötleteket gyűjtöttünk a hívek körében. Összesen 65 javaslatot kaptunk. A vezetőségi tagok döntése értelmében a 65 névből az 5 leggyakrabban előforduló nevet szavazásra bocsátottuk. Interneten keresztül és a kápolnában elhelyezett szavazólapokon lehetett szavazni. Több mint 200 javaslat érkezett, nagyon köszönjük! A szavazás eredménye:

SarokPont        68

Bodavár           57

Várunk             45

La Boda            24

Apertus              8

Tehát a legtöbb szavazatot a SarokPont név kapta.

Reményeink szerint akkor lesz értelme ennek az új közösségi térnek, ha olyan tartalommal, közösségi programokkal töltjük meg, ahol minden korosztály jól érzi magát. Ez a hely szolgálhatja minden karolinás, de az egyháztól távolabb lévő embertársaink hitének megerősödését is, pl. szeretetvendégségek, gyászfeldolgozó vagy mentálhigiénés csoportok, közös imák, kiállítások, változatos közösségi programok alkalmával (társasjátékozás, közös meccsnézés, darts, csocsózás vagy egy teázással, kávézással egybekötött lelki beszélgetésen stb.).

Ez a hely jó lehetőség lehet az evangelizációban, missziós tevékenységekben is. Mindenkit szeretettel várunk hát a SarokPont Közösségi Térben!