Kitekintő 2025.02.10.

  1. Magyar Kurír weblapon olvashatjuk, hogy február 9-én délben a Szentatya a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok jubileuma alkalmából a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepélyes szentmise végén imádkozta el a hívekkel a vasárnap délben szokásos Mária-imát, az Úrangyalát. Emlékeztetett arra, hogy az Egyház tanítása szerint a katonáknak a népek biztonsága és szabadsága fölött kell őrködniük. Az alábbi linken a teljes beszéd fordítását olvashatjuk:
    Mindenütt tegyék le a fegyvert, és hallják meg a békét kérő népek kiáltását!
  2. Vatican News beszámolójában olvashatjuk, hogy a Hittani Dikasztérium, valamint a Kultúra és Nevelés Dikasztérium közös jegyzéket adott ki a mesterséges és az emberi intelligencia kapcsolatáról, mely leszögezi: A mesterséges intelligencia (MI) nem az intelligencia mesterséges formája, hanem annak egyik terméke. A dokumentum rámutat a benne rejlő lehetőségekre és kihívásokra, amelyek a nevelés, a gazdaság, a foglalkoztatás, az egészségügy, az emberi és a nemzetközi kapcsolatok terén és a háborús helyzetekben felmerülhetnek.
    A mesterséges intelligencia jó lehetőség, de az ember ne váljon a gépek rabszolgájává
  3. 777 weblapon egy elgondolkodtató írást olvashatunk a fájdalom mibenlétéről, keresztény megközelítésben. A fájdalom ugyanis az élet elkerülhetetlen része, amely gyakran olyan tapasztalat, amelyből sokat tanulhatunk. Ma mégis fájdalomcsillapító társadalomban élünk nyugaton, és sokan a fájdalmat értelmetlennek tartják.
    Mégis mi értelme a fájdalomnak?
  4. Vasárnap weblapon olvashatjuk, hogy Gary Chapman a Házasság hete alkalmából exkluzív interjút adott. Az öt szeretetnyelv megalkotója 63 éve él boldog házasságban. Beszélgetésünk során elárulta, miért fontos a kommunikáció egy házasságban, mit tehetünk azért, hogy folyamatosan növekedjen a szerelmünk, és magyar olvasóinak is üzent. Arról is mesélt a riporternek, hogy amikor válságban volt a házassága, Istenhez fordult segítségért, ami után teljesen újjászületett feleségével a kapcsolatuk.  Terápiás tapasztalatai alapján dolgozta ki módszerét, amellyel válsághelyzetben lévő párok ezrein segített már.
    Isten segítségével született újjá a házasságom
  5. Az Axioma weblapján olvashatunk napjaink keresztényüldözéséről. Erről sokszor hallunk a hírekben, de azt talán kevesen tudják, hogy világszerte több mint 380 millió hívőt érint és naponta 13 keresztényt megölnek a hite miatt. Miért a mai napig a kereszténység a legdiszkrimináltabb vallás a világon? Miken kell keresztülmenniük az üldözött keresztényeknek a menekülés vagy egy új országban történő letelepedés során? Mit tehetünk értük mi innen, Magyarországról? Többek között ezekről beszélgetett az Axioma Zagyva Richárddal, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettesével és Kaló Józseffel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével.
    Van, ahol kereszténynek lenni életveszélyes – Hogyan tudunk segíteni az üldözött keresztényeknek?