A Magyar Kurír kulturális rovatában olvashatjuk, hogy az Etalon Film Kiadó és a Keresztény Filmes Misszió Alapítvány szervezésében rendezték meg május 3–5. között a IX. Keresztény Film- és Könyvnapokat Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az esemény mottóját Jézus utolsó vacsorán tanítványaihoz intézett szavai adják: „Békességet hagyok rátok…” A megnyitóról készült beszámolót olvashatjuk az alábbi linken:
A jó keresztény film Krisztushoz vezeti az embereket
A Zarándok MaLelkiség rovatában olvashatjuk, hogy nem akárki a barátom, hanem Jézus. A szőlőtőről szóló hasonlatot kibontva Jézus új parancsát olvastuk a vasárnapi evangéliumban, ami nem más, mint a szeretet, amelynek mértéke maga Jézus. Úgy szeretni, hogy életünket adjuk egymásért. Úgy élni, hogy méltóak maradjunk Isten szeretetére.
Nem akárki a barátom, hanem Jézus…
A 777 weblap csapatában többen is édesanyává váltak az elmúlt években – őket kérdezte a portál az eddigi élményeikről, nehézségeikről, és arról, hogyan élik meg Isten jelenlétét ebben az időszakban.
Soha nem éreztem magam ennyire a helyemen
Az Axioma honlapján Vágvölgyi Gergely szerint „attól még, hogy kitartóan szidjuk a sötétséget, még nem lesz világosabb!” Az idézett intés épp azért fontos, mert nem szabad engednünk annak a kísértésnek, hogy a kereszténységet mennyiségi kérdéssé silányítsuk (népszámlálási adatsorok) Ha csak védekező hadműveleteket folytatunk, sosem teszünk majd eleget az evangéliumi parancsnak, hogy menjünk és hirdessük Krisztus örömhírét és világosságát minden nemzetnek. Akkor beszűkülünk, egy idő után pedig már nem is Jézus Krisztusra figyelünk, hanem csak saját magunkra.
Attól, hogy szidjuk a sötétséget, még nem lesz világosabb