Kitekintő 2024. jan. 23.

A Magyar Kurír beszámolóját olvashatjuk a budapesti Szent István-bazilikában megtartott az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletéről. Az eseményen Erdő Péter bíboros, prímás és Steinbach József, dunántúli református püspök, a MEÖT elnöke mondott beszédet.
Senkit nem zárhatunk ki segítő szeretetünkből
Gyerekek részére hetente bibliai történeteket mutatnak be a Riskabábfilm honlapon található bábfilmek. A honlapon található ajánló:
Sziasztok Gyerekek! Az én nevem Riska. Barátommal, Csibével, itt élünk a tanyán, ahol nap mint nap vidám vagy szomorú, mulatságos vagy komoly, kalandos vagy hétköznapi dolgok történnek velünk. Ha pedig semmi nem történik, biztos, hogy kitalálunk valamit! Kálmán atya is gyakran meglátogat minket, és képzeljétek, neki mindig eszébe jut rólunk egy bibliai történet. Tartsatok velünk, legyetek Ti is Jézus tanítványai! Üdv: Riska
Riska és Csibe bábfilmjei
A Zarándok honlapon Ferenc pápa tanítását olvashatjuk, amit az Úrangyala imájakor mondott. Isten azt akarja, hogy aktívan vegyünk részt üdvözítő munkájában, legyünk hitünk felelős főszereplői. Az evangélium hirdetése nem elvesztegetett idő. Mi is boldogabbá és jobbá válunk azáltal, hogy segítünk másoknak boldogabbá és jobbá válni:
Jézus létének értelme, hogy mindenkinek eljuttassa Isten üdvösségét
A Vasárnap weblapon Bese Gergő atya gondolatait olvashatjuk a vasárnapi olvasmányról. Az olvasmányban Jónás próféta és Ninive városa történetét hallhattuk. Negyven nap és elpusztul a város – mondta Jónás, ahogyan az Úr megparancsolta neki.
Szerencsésnek mondhatta magát Jónás, mert olyan közösséggel találkozott, akiknek volt hite.
A 777 weblap tájékoztat arról, hogy Ferenc pápa Isten Igéjének vasárnapján szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, a déli Úrangyala imádság végén pedig meghirdette az Imádság Évét készületül a 2025-ös szentévre.
Ferenc pápa meghirdette az Imádság Évét