Kitekintő 2022.febr.8.

Most kezdődik az ötödik imahét Magyarországért, melyben a közbeszéd tisztaságáért imádkozunk. Az Őrtüzek Imádság Háza aktuális tájékoztatóján Lackfi János költő, író, műfordító mondja el a gondolatait a témáról ennek az imahétnek a kezdetén.
Ima a közbeszéd tisztaságáért
Mindannyian szeretnénk jó szokások rabjává válni. A 777 weblapon arról olvashatunk, hogy a jó szokások kialakításának első lépcsője a szilárd énkép kialakítása. De hogyan tegyük ezt? És mit kezdjünk eközben a rossz szokásainkkal? Erről olvashatunk a weblap Szemle rovatában:
A jó szokások kialakításának első lépcsője
Több éves előkészítés után már a nyomdai munkák fázisában tart a II. Vatikáni Zsinat határozata szerint megújított, Szent VI. Pál pápa által kihirdetett és Szent II. János Pál pápa által felülvizsgált, kibővített Római misekönyv új magyar nyelvű kiadása. A misekönyvről Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével beszélgetett a Magyar Kurír riportere:
A Római misekönyv új kiadása
Egyre többen ébrednek rá, hogy az egyházi zenei szolgálat – bármely stílusban vagy hangszerrel szólaljon is meg – szerves része a liturgiának, amelynek követendő szabályai vannak. A KAZETTA Katolikus Zenei Tábor 2022-ben is megrendezi egyhetes nyári képzését a Balaton partján. Csanády Lőrinc szervezővel és a tábor egyik vezetőjével beszélgetett az eddigi képzések sikeréről és az idei tervekről a Vasárnap weblap Pengető rovatában Gável András.
Nem lehet Istennek fél szívvel zenélni