Kitekintő 2021.dec.14.

  1. A Magyar Kurír riportere a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével beszélgetett. Az érdekes riportban elhangzottakat olvashatjuk az alábbi linken:
    A felejtés ellen dolgozunk
  2. A 777 weblap emlékeztet arra, hogy egymillió háromszázezren nézték meg idáig azt a flashmobot, amelyet hat éve tartottak fiatalok a Szent István Bazilika előtt a béke jegyében. A felvételeken kápolnánk fiataljai közül több aktív szereplő is látható. A megható felvételek – és a flashmob üzenete – legalább annyira aktuális mint 2015-ben.
    Egy adventi magyar flashmob
  3. A Magyar Kurír beszámol arról, hogy a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia (Mátyás-templom) dísztermében december 10-én mutatták be az eucharisztikus kongresszus emlékkönyvét A találkozás címmel, valamint az Ők tizenketten – Beszélgetések az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeivel című interjúkötetet. A kettős könyvbemutatón részt vett Erdő Péter bíboros, prímás, és jelen voltak a világesemény hírnökei.
    A múltról szólnak, de a jövőnek íródott.
  4. Földi-Kovács Andrea újságíró, televíziós műsorvezető részére adományozta a KÉSZ elnöksége a Szent Adalbert-díjat 2021-ben az országos sajtóban a keresztény értékek védelmében folytatott munkássága és szereplése elismeréseként. Az újságírónővel életéről a JEL folyóirat készített interjút. (A folyóiratot a KÉSZ hozta létre.) A riport címe:
    A szeretet cselekvő
  5. Ferenc pápa Szent József ünnepén megnyitotta az Amoris laetitia-családévet. A dokumentumról Bognár István, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet spirituálisa és dogmatikatanára írt ismertető sorozatot. Ennek a résznek a témája: A gyermekek nevelésének megerősítése. Az elmélkedést a Magyar Kurír ismerteti:
    Elmélkedjünk együtt az Amoris laetitiáról