- A Zarándok Ma weblap Tanítás rovatában olvashatunk Szent Lukács evangéliumi részletéről, amelynek címe „az igazságtalan bíró”. Ebben a részben Szent Lukács valójában az állandó imádság lelkületéről ír. Jézus konkrét emberi karaktereket használ fel, hogy rámutasson: a korrupcióval terhelt emberi igazságszolgáltatás ilyen. Ez nem lesz más egyhamar. Ő nem is akarja tökéletesíteni, mert az, az emberi bűnösség miatt lehetetlen. Az ember megkísérthető, akár a saját gyengeségein keresztül is.
Elszántan, rámenős hittel - A Magyar Kurír weblapon olvashatjuk, hogy hét új szentet avatott a Szentatya október 19-én délelőtt a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise keretében. Leo pápa elmélkedését a vasárnapi evangéliumot lezáró kérdéssel kezdte: „Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8) Ez a kérdés felfedi előttünk, mi a legértékesebb az Úr szemében: a hit, vagyis a szeretetkapcsolat Isten és ember között.
A szentek nem hősök, hanem hiteles férfiak és nők - A 777 weblapon olvashatjuk, hogy Szoboszlai Dominik élete nem indult zökkenőmentesen. Édesanyja betegsége miatt az orvosok abortuszt javasoltak a kismamának, aki végül kitartott kisbabája mellett. Szoboszlai édesapja, Zsolt mesélt életük ezen nehéz időszakáról és arról is, hogy hogyan segítette az apává válás a függőségétől való szabadulásban. Egy történet, ami újra rávilágít arra, hogy az abortusz nem opció!
Így menekült meg az abortusztól Szoboszlai Dominik - A 777 weblapon az Életed kérdései legújabb részében két mélyen gondolkodó kérdésre válaszol Szilágyi Szabolcs atya és Gájer László atya. Adrienn azt kérdezi: mit tegyen, ha nehezen tudja megérteni és megérezni Jézus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában – a válaszokban hit és értelem, megérzés és bizonyosság feszül egymásnak. Kristóf pedig arra kíváncsi, milyen reformokra lehet szüksége az Egyháznak a 21. században. Az atyák gondolatai rámutatnak: a valódi megújulás nem új tanításokban, hanem a hiteles életszentségben, a jézusi vezetésben és az Eucharisztiához való mélyebb kapcsolódásban rejlik.
Bizonytalanság az Eucharisztiában; egyházi reformok - A Vatican News weblapon olvashatjuk, hogy XIV. Leó ellátogatott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) római székházába az Élelmezési Világnap és a szervezet alapításának 80. évfordulója alkalmából. Beszédében megerősítette a Szentszék közelségét az intézményhez, és közös globális elkötelezettségre szólított fel az éhínség és az alultápláltság felszámolása érdekében:
„Az éhínség legyőzése a békéhez vezető út”